Bél Mátyás: Sopron vármegye leírása III.; C sorozat 4. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 2006)

Sopron vármegye leírása

KÜLÖNLEGES RÉSZ SOPRON VÁRMEGYE SZABAD KIRÁLYI VÁROSAI, VÁRAI, KASTÉLYAI, MEZŐVÁROSAI ÉS BIRTOKAI AVAGY URADALMAI ELŐSZÓ Azt a sorrendet, melyet más vármegyék leírásánál követtünk, itt megváltoztatjuk azzal a szándékkal, hogy helyet adjunk azok akaratának, akik a városokat, várakat, kastélyokat, mezővárosokat és az egyes uradalmakat a járások szerinti felosztást mellőzve szeretnék aprólékosan és egyenként meg­ismerni. Tehát először a városokat fogjuk áttekinteni, azután pedig a vármegye maradék részét. I. tag SOPRON VÁRMEGYE SZABAD KIRÁLYI VAROSAI A tárgyalt megyében három szabad királyi város van: SOPRON, KISMARTON és RUSZT. Ezek közül az elsőt teljes joggal sorolják Magyarország legrégibb városai közé; a két utóbbit az újak között tartják számon. Most röviden előadjuk mindegyikük történetét. / szakasz SOPRONRÓL Tartalom Sopron régi történelme. Né­melyek szerint Augustus idejében laktak itt. Az erre vonatkozó régi kö­vek I. §. Kitől ered a város ne­ve? Semmiképpen sem Aproniustól. Semproni­ustól ered az elneve­zés II. §. Ki volt az a Sempronius, akiről a várost elnevez­ték? Túlságosan nehéz ki­nyomozni III. §.

Next

/
Oldalképek
Tartalom