Moritz Pál kalmár üzleti könyve 1520-1229; B sorozat, 1. kötet - Sopron Város Történeti Forrásai (Sopron, 1994)

Bevezetés

145 dénárfont adósságból 9 font fülesi parasztoknak járt, 96 font a bécsi Lackner-cégnek, 37 font Gräzer Kristóf soproni mészárosnak és belső tanácsosnak, 3 font pedig egy Márton nevű nyergesnek. Ez a megegyezés azonban nem vált be. Per kezdődött, amely 1534. július 17-ig tartott. Ugyanis Mur Kristóf követelte azt a 200 dénárfontot, amelyet állítása szerint házasságkötéskor Katalin asszonynak móringul adott. Gräzer Kristóf és Sol Kristóf javadalmas káplán igazolták, hogy Katalin asszony halálos ágyán (in todsnöten) a móringot illetően igenlőleg felelt, de nem felelt arra a kérdésre, mit csinált a pénzzel (1/7: 426-428). Az örökösök, akiket Auer Jakab képviselt, nem látták bizonyítottnak a móringot, mivel tudták, hogy Mur Kristóf a beteg asszonyt tettleg bántalmazta. A per lényegében a móring és az adósságok kifizetése körül folyt. Ami az adósságokat illeti, a városi bíróság 1532. március 8-án végérvényesen úgy döntött, hogy Mur Kristóf és az örökösök az adósságok kifizetését egymás között osszák meg. Ez ellen senki sem fellebbezett (Lad. LVII fasc. 1 nr. 96, 97). Sol Kristóf javadalmas káplánt és fivérét, Sol Jeromost, Moritz Pál első feleségének első házasságából származott fiait, 32 dénárfonttal végérvényesen kielégítették (Lad. XI fasc. 1 nr. 5). A Szt. György utca 1. sz. ház után a majort is eladták, még pedig az adósok könyvében is említett Tröppel Máténak (lakása: Új utca. SSz. 1993, 272; Gb. 530. sz.), akinek Moritz Pál 64 dénárfonttal tartozott: Tröppel Máté 31 dénárfontért vette át a majort. Létezett adóslevél Auer Jakabtól 40 dénárfontról, amelyből a városi nótárius végrendelete írásakor (1534.04.12) még mindig 9 font 7 solidus 15 dénárral tartozott (Lad. XI fasc. 1 nr. 5). Katalin asszony hagyatékában még volt 7 szőlő (ebből hatot Moritz Pállal közösen szereztek) és két parlag (öden), továbbá 6 hold Dudles-szántó. A hét szőlőt 400 dénárfontra becsülték. Auer Jakab felesége testvéreinek a részét és a szántókat 200 dénárfontért vette át (II/2: 79). Az egyik parlagot 2 dénárfontért adták el, a másikat még Katalin asszony odaajándékozta az Új utcában lakó Lang Györgynek, sunst auch Wasserpauch genant (Gb. 516. sz.), das er ir einstnaís in potschafft geganngen. A móring 200 dénárfontos összegével kapcsolatban az örökösök nemcsak azt ismételték, hogy erre semmiféle bizonyíték nincsen, hanem azt is, hogy Mur Kristóf a feleségét tettleg bántalmazta. Mur Kristóf szerint viszont, ami közte és felesége közt történt, az ő házasságuk belső ügye, erről senkinek sem tartozik számot adni (Lad. LVIII fasc. 1 nr. 12/1; Lad. LVII fasc. 1 nr. 95). Március 22-én két tanúval ismét bizonyítani akarta igazát, az örökösök ismét fellebbeztek (Lad. LVIII fasc. 1 nr. 12/2-3; Lad. LVII fasc. 1 nr. 85). 1532 májusában és júniusában az ügy a királyi kancelláriát is foglalkoztatta, mivel Dietrich von Hartitsch soproni városkapitány a király nevében az egész hagyatékot át akarta venni. Tamás egri püspök és királyi kancellár május 12-én értesítette a királyt, május 17-én pedig Sopron városát: ha nem volnának örökösök, a hagyaték akkor is a város régi privilégiumai értelmében non ad fiscum, sed ipsam civitatem tartoznék (Lad. XI fasc. 1 nr. 14/b, 13, 14). Mégis a királyi kancellária, ill. a király június 20-ig még háromszor foglalkozott az üggyel (Lad. XI fasc. 1 nr. 15; Lad. LVIII fasc. 4 nr. 40/1-2). Auer Jakab az örökösök képviseletében 1532. december 18-án rámutatott arra, hogy Katalin asszony a halála előtti napokban mente rapta — már nem volt az eszénél; a jegyajándék utáni kérdésre ugyan igennel válaszolt, de napközben is, éjjelente is négyszer-ötször elvesztette az eszméletét, a feszületet csak mutatni lehetett neki. Katalin asszony halála után Mur Kristóf a házból sok ingóságot elvitt, miért éppen a