Tóth Péter: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1579-1589. (Sopron, 1994)
Regeszták
— ugyancsak Mihályiban megvizsgálták Csáky János malmát is, amelyet szintén károsnak találtak. Ezért e két malomról a következőket határozták: mivel a Mihályiban lakó birtokosoknak régtől fogva csak egy malma volt, ezért most se legyen több, hanem egyezzenek ki egymással, s akinek a malmát elbontják, az kapjon kielégítést. — Ezután a Kisfaludon lévő malmot vizsgálták meg, amely ugyan régi helyen van, de mivel időközben feljebb vitték, ezért vissza kell szállítani. A Külsőrábán lévő malmok vizsgálatában Sennyey Ferenc nem tudott részt venni, mivel levelet kapott és el kellett utaznia. Helyettese Viczay György lett. A munka során — először a Páliban lévő malmot vizsgálták meg, s úgy találták, hogy az ártalmas; — ezután a Vághy urak malmához mentek: ezt is új malomnak és ártalmasnak találták, s elrendelték, hogy el kell vontatni; — a Vathay-féle malmot megvizsgálva és megmérve úgy látták, hogy új malom, de megmaradhat, olyan módon azonban, hogy közös használatú legyen, Vathay pedig kapjon elégtételt a költségeiért és munkájáért. Ha pedig az érdekeltek nem tudnának megegyezni, akkor az összes új malmot le kell rontani és a régi helyen kell azokat felépíteni. — Amikor ezután Vághy György malmát vizsgálták, a nevezett azt állította, hogy a Sebesen lévő malom árt az övének; — ezután a mondott sebesi malmot vizsgálták meg és azt tapasztalták, hogy régi malom ugyan, de mivel feljebb vitték, ezért lejjebb kell szállítani. A vizsgálat eredményét az alispán jelentette a vármegye közönségének, s a megyegyűlés el is rendelte az abban foglaltak szerinti végrehajtást, 34 valamint azt, hogy erre a célra a Rábán inneni részről Nádasdy Ferenc állítson 100 embert, a lanzséri asszony 35 50 embert, a Sopronban lakó urak 25 embert, a győri püspök 20 embert. Ugyancsak kötelesek embereket állítani a birtokos és az egytelkes nemesek is. 165. (I. 25.) 3S Sárffy Pál protestációt terjeszt elő Vathay (Wathay) Pál személyében, azért, mert a protestáló szerint az ő Vág (Wagh) falu területén és a Kisrába, másképpen Fi-Rába (Kys Raba aliter Fyh Raba) folyón épített malma nem káros a vármegyének. Kijelenti továbbá, hogy ezt be is bizonyítja; egyébként pedig bárki ellen megvédelmezi a mondott malmot, aki le akarja azt rontani. 166. (I. 25.) A vármegye közönsége a legközelebb tartandó országgyűlésre követeivé választotta az alispán urat és Megyery Imrét, s számukra személyenként és naponként egy-egy forintot rendelt költségeik megtérítéséül. 167. (I. 25.) A vármegye közönsége elkészítette a követek költségeire szolgáló pénzösszeg kivetését is: eszerint minden, rovásadót fizetni szokott porta