Tóth Péter: Sopron vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. 1579-1589. (Sopron, 1994)

Regeszták

924. (I. 196.) Viczay Istvánnak, valamint néhai Viczay György özvegyének, Kávássy (Kawassy) Margit asszonynak és fiának, Viczay Józsának a panaszára Nádasdy Ferenc személyében Komornik István (Komornyk Istwan), Kolonyay (Coloniaj) György házastársának, Borbála asszonynak, Párnás János házastársának, Ostffy (Osthfy) Mihálynak és Ostffy Tamás özvegyének a személyében pedig Tiburcz András a vármegye közönsége által kiadott prokurátort valló levéllel felajánlották, hogy törvényt szolgáltatnak Beleden lakó jobbágyaiknak a részéről. — A törvényszék úgy határozott, hogy a következő ülés utáni csütörtökön kell ezt a törvénykezést megtartani Edvy szolgabíró, Zoltay István, Derecskey Demeter és Laky Mihály, valamint a törvényszék jegyzője előtt. 925. (I. 196-197.) Az alispán úr személyében Bornemissza a következőket terjesztette elő Chikor (Chykor) Lukács és Orbán Miklós, valamint Potyondy (Pothyondy) Péter, Potyondy (de Potthyond) Demeter testvére ellen: a nevezettek a Szent Lukács evangélista ünnepe előtti vasárnapon (október 16­án) Potyondon (Pothyond) letartóztattak két oláhot (walachus), mint török kémet, azonban önhatalmúlag el is bocsájtották őket és nem adták az alispán úr kezébe. Az oláhok 37 ökrét pedig összesen 157 és fél forintért eladták. 223 Chikor Lukács vallja... 224 Demeter deák az alperesek személyében nem tagadja a vádat, azaz, hogy a nevezettek elfogták a két oláhot. Azt állítja azonban, hogy az alispán úr kezébe akarták adni a foglyokat, de Potyondy István, Potyondy Gáspár fia és Bekes Orbán, Nádasdy úr jobbágya Vitnyéden (Wythnyed) fegyveres kézzel kiszabadította a kezükből a két embert, s az alperesek nem tehettek mást, kénytelenek voltak Potyondy István kezességére elengedni a rabokat addig is, amíg értesíteni tudják az alispán urat. A nevezett Potyondy István azonban magára vállalta, hogy kifizeti az elfogottak fejváltságát, ha nem állítja az alispán úr elé azokat. Potyondy István ellen is vádat emelt ezután a törvényszék a fentiek, tehát a letartóztatottak szabadon bocsájtása miatt, valamint azért is, mert a neki Szentmiklóson átadott ökröket a saját céljaira megvásárolta. A. törvényszék a következő ítéletet hozta az ügyben: a potyondi nemeseknek nem lett volna joga elbocsájtani a letartóztatott oláhokat, ezért az értük járó fejváltság megfizetésére kell büntetni ezeket a nemeseket. Továbbá Potyondy István sem vásárolhatta volna meg az ökröket, miután kiderült, hogy a foglyok gonosztevők, hiszen az ilyesfajta gonosztevők jószágai a megyésispánt illetik meg. Az alperesek még ugyanezen a napon eltiltották a pert.

Next

/
Oldalképek
Tartalom