Dominkovits Péter: Adalékok és források a soproni evangélikus városvezető és szellemi elit 17 - 18. századi társadalomtörténeti kutatásához, végrendeletek (Sopron, 2018)
Szemerei János: A reformáció jelentősége
Luther teológus volt, aki az egyház megújulását sem külső eszközökkel, szervezeti változásokkal kívánta elérni, hanem az emberek megújulásán keresztül, amit Isten igéje, az evangélium vihet végbe. 1517-ben közzétett 95 tétele közül az első mindjárt erről szól: „Mikor Urunk és Mesterünk azt mondta: „Térjetek meg!” - azt akarta, hogy a hívek egész élete bűnbánatra térés legyen.” (Mt 4,17).6 Luther hitt Isten igéjének erejében. A reformációt radikális irányba fordító Andreas Karlstadttal pl. úgy vette fel a harcot, hogy a wartburgi várból (amely számára a biztonságot jelentette) kilovagolt, és egy héten keresztül naponta prédikált Witten- bergben. Luthert teljesen megrendítette az is, ami a német parasztháborúban történt, és hogy sokan ezt az ő mozgalma egyenes következményének tekintették. A reformáció teológiai öröksége egy szóban úgy foglalható össze: lényegkeresés. A lényeg pedig Isten Jézus Krisztusban eljött embermentő szeretetében található. Ez fejeződik ki a reformáció örökségeként sokszor idézett „solak”-ban: sola scriptura (egyedül a Szentírás), sola gratia (egyedül a kegyelem), sola fide (egyedül a hit) és solus Christus (egyedül Krisztus). A reformáció nem csak a reformált közösségekre, de a római katolikus egyházra is nagy hatással volt. Felvetései közül pl. az anyanyelvű istentiszteletek tartása, a Szentírás használata, és a hívek számára is elérhetővé tétele mára a római katolikus egyházban is természetes. Bár vannak ma is, akik a reformációt teszik felelőssé a nyugati egyház szétszakadásáért, érdemes felfigyelni arra, hogy a reformáció tanításából, a hit centrumának, Jézus Krisztusnak a kereséséből nőtt ki, és a protestánsoktól indult el az ökumenikus mozgalom. A lényegkeresés, mint szemlélet is egy olyan örökség, ami túlmutat az egyházi kereteken. A modern világban tapasztalható széthulló emberi kapcsolatokban, az apróra tagolódott egyházi közösségekben, a megosztott társadalmakban különösen is fontos megtanulni keresni a közös nevezőt, az igazán fontos értékeket, és kapaszkodókat. 1546-ban Eislebenben, Luther halálos ágya mellett a következő mondatot jegyezték fel tőle: „Koldusok vagyunk, ez igaz!”7 Ez a mondat mintegy össze is foglalja Luther teológiáját: az ember önmagában semmivel nem rendelkezik, mindenben, üdvössége kérdésében is, csakis Isten jóindulatától, szeretetétől függ. Ebben a szere- tetben azonban az ember bízhat, és erre bizton építhet is. 6 Luther Márton 95 tétele, In: Luther írásai Takács János fordító kiadásában, 1937. 5. p. 7 Richard Friedental: Luther élete és kora, Budapest, 1983. 632. p. 15
