Dominkovits Péter - Kelemen István (szerk.): A Széchenyi család nagycenki levéltárának iratai 1678-1944 (Sopron, 2017)
Kelemen István: Források a levéltár történetéhez
Felötlött bennem: ha most azonnal nem teszek hathatós lépést az iratok megmentésére, a Széchenyiek még előttem heverő levéltári maradványa teljesen megsemmisül. Csak a plébániát tartottam olyan helynek, ahol az anyag biztonságban lesz. Elszállításra alkalmasnak látszott a Kirkovicsék fogata. Nem tudom már, hogy tehén volt-e vagy tinó. Elküldtem a fiukat Kirkovicsékhoz, én meg bementem a plébániára. Elég kedvesen fogadott a plébános. Mikor előadtam a kérésemet, készségesen átengedett az iratoknak egy üres kamarát. Akkor már közel két esztendeje hordta boldog-boldogtalan. Visszatértem Kirkovicsékhoz. Az apa készségesen ideadta a fogatát, amit úgyis sokszor hajtott Pista. Jól megpakoltuk a kocsit, majd beszállítottuk az iratokat a plébániára. Nem emlékszem már, hogy hány fordulót tettünk, de tudom, hogy többet. Közel volt a plébánia, gyorsan fordultunk. Aztán visszamentünk a fogattal Kirkovicsékhoz. A fiuk fotbalozni hívtak. Elmentem velük a kastély parkjába, ahol erre az alkalomra más gyerekek is beszállottak a játékba. Szép telihold volt, mikor visszaérkeztem a vonattal Sopronba. Ahogy a GYSEV-pályaudvarról befelé-menet elhaladtam a Széchenyi István szobra mellett, akkor bukkant ki a hold a szobor mögül. Csodálatos érzés volt számomra: ez a szobor meg azok az írások, amiket az előbb megmentettünk, összetartoznak. Körülbelül egy hónappal később összeakadtam a Várkerületen régi barátommal, Vargha Lászlóval, a Néprajzi Muzeum igazgatójával. Pákay Zsolt minisztériumi osztályvezetővel volt. Elmondta, hogy a közgyűjtemények háborús kárait mérik fel. Eszembe jutott a Széchenyi levéltár ügye. Közöltem (!) velük a Nagycenken tapasztaltakat, s kérdeztem, hogy mi a teendő. Pákay Zsolt megkért, beszéljek a plébánossal: ügyeljen az iratokra, hamarosan érte mennek. Ki is utaztam. Nem valami barátságosan fogadott. Jól meg is várakoztatott, de megígérte, amit kértem. Pár hónappal az eset után súlyos beteg lettem. Felépülésem után állandóan foglalkoztatott, hogy mi is lett az anyag további sorsa. Mindenesetre igazolást kértem a MMOK-tól, hogy a Széchenyiek nagycenki levéltárának a maradványait én mentettem meg azzal, hogy a romos kastélyból beszállítottam a helybeli plébániára. A további sorsról nem tudtam semmit. Majd nemrég kezembe került a Néprajzi Közlemények II. évfolyama, Bpest, 1957. Annak a 307. lapján Csatkai Endre közöl egy leltárát: „Parasztházak leltárai a Széchenyiek uradalmából.” Meglepődve olvastam a végén: „Ezek a leltárak a nagycenki Széchenyi kastély levéltárának a hulladékából kerültek a soproni Liszt Ferenc Múzeumba, onnan pedig a soproni 54
