Forradalmak sodrában; A Tanácsköztársaság Sopronban és Sopron vármegyében a kortársak szemével (1920-1921) (Sopron, 2014)

II. Jelentések - B. Gazdasági, pénzügyi, magánvállalati szféra

Források 4. A Soproni Hitelbank jelentése. Seidl [N.] és I[ _] jelentése a Soproni Hitelbank R[észvény]t[ársaság működéséről, S opron, 1920. október 2. Sopron, 1920. okt[óber] 2. 7323. Sopron szabjad] kirjályi] város levéltárának, Sopron. Múlt hó 23-án kelt 68/1920. sz. átirata birtokában intézetünk a történetére vonatkozólag a Tanácsköztársaság ideje alatt a következő adatokkal van szerencsénk szolgálni: A kommunizmus kitörésekor intézetünket is, mint a többi pénzintézetet, szociali­zálták, mely szocializálás abban állott, hogy az intézet igazgatóságát és felügyelőbizottságát rendelkezési jogától megfosztották és helyükbe az intézet vezetésével két ellenőrző megbí­zottat bíztak meg. Az ellenőrző megbízottakat a tisztikar választotta meg Zwinz Károly200 és Leeb József201 urak személyében, kik hivatva lettek volna arra, hogy az intézetet a kommu­nizmus elvei szerint vezessék és a Tanácsköztársaság pénzügyi rendeletéit végrehajtsák. Intézetünk tisztviselői a kommunizmus ideje alatt is202 megőrizték régi elveiket és sem ké­réssel, sem fenyegetéssel nem voltak kaphatók arra, hogy a Tanácsköztársaság szolgálatába álljanak. Magatartásukért ellenőrző megbízottaink sok kellemetlenségnek voltak kitéve. Zwinz igazgató urat kényszeríteni akarták, hogy állást vállaljon a helybeli pénzügyi bizott­ságnál, nálunk levő állásától akarták megfosztani, ha nem megy; dacára a fenyítéseknek, az állást nem vállalta. Hasonlóképen Leeb József úrnak az intézetet felülvizsgáló kommunista közeg, miután a folyósításokat betétekről és folyószámlákról, nem a Tanácsköztársaság, hanem a közönség érdekében eszközölte, a feljelentést és eltávolítást helyezte kilátásba. A helybeli direktórium kifizetéseket elrendelő végzései nem lettek végrehajtva, hanem papírko­sárba vándoroltak és így történhetett, hogy intézetünknek semmiféle követelése a volt direk­tórium iránt nem támadt. Szocializált üzemek terhére sem eszközölt intézetünk semmiféle kifizetést, úgy, hogy ezekből sem származott intézetünkre, vagy ügyfeleink részére semmifé­le kár. Intézetünk tisztviselői a kommunizmus idejét kezdettől fogva csak átmenetinek tartották, ennélfogva a Tanácsköztársaság rendeletéit komolyaknak nem vették és azokat ügyfeleink érdekében a lehetőség szerint kijátszották. A pénzügyi bizottság már a múlt év június hó végén bekövetelte az ügyfeleink részéről nálunk letétbe helyezett idegen értékpapí­rokat, azoknak elküldését többször is táviratilag megsürgette, mely leadást azonban mégis sikerült a kommunizmus bukásáig elhúzni. Ilyképpen sem intézetünket, sem ügyfeleinket a bolsevizmus uralmából kifolyólag semmiféle kár nem érte és igazgatóságunk a kommuniz­mus bukása után intézetünket sértedenül vehette vissza. Felemlítjük még, hogy intézetünk tisztviselői a vörös hadseregbe való belépési felszólításnak, illetjve] sorozási rendeletnek nem tettek eleget és semmiféle irányban nem 200 Zwinz Károly a Soproni Hitelbank Rt. vezérigazgatója, 1919-től a Széchenyi Szabadkőműves Páholy tagja. SN, 1920. júl. 1. 201 Leeb József banktisztviselő, később a Magyar Általános Hitelbank Soproni Fiókja fiókfőnökhelyettese 202 Javított kötőszó, eredetileg géphiba: és. 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom