H. Németh István - D. Szakács Anita: Johann Wohlmuth soproni polgármester naplója 1717-1737 (Sopron, 2014)
D. Szakács Anita: Johann Wohlmuth életútja és karriere
D. Szakács Anita Kramer János György, Waxman György és Wohlmuth Konrád János jogot hallgattak és politikai pályafutásuk beindulása előtt ügyvédi praxist folytattak. Az 1728-1740 közötti évek polgármesterei, köztük Wohlmuth is, azonban már nem tudták hosszabb időre magukhoz ragadni a politikai befolyást, pályafutásuk e poszton a két periódust nem élte túl. Wohlmuth egymást követő két polgármesteri periódusában ugyancsak megvalósult a paritáson alapuló városvezetés, hisz az evangélikus Wohlmuth mellett a katolikus Waxman György töltötte be a városbíró hivatalát, a belső tanács felállása pedig hat evangélikus és hat katolikus tanácstag szerint alakult. Ezen rövid időszakban szinte rotációszerűen követte egymást két évente a városbírói és polgármesteri poszt, két év városbírói hivatal után a jelölt két év polgármesteri időszakot mondhatott a magáénak. Wohlmuth János életútja is ehhez a sémához igazodik, pályafutása beilleszkedik a kor életpályamodelljébe. * * * Wohlmuth János feljegyzési könyve a Soproni Levéltár őrizetében a IV. A. 1020 fondszám alatt található. A 352. számozott oldal terjedelmű napló a döntően német, kisebb részben latin nyelvű bejegyzéseivel az 1717. július 22-től 1737. június 27-ig terjedő időszakot fogja át. Az egy nemzedéknyi idő III. Károly (1710—1740) uralkodásának egy jelentős szakasza, amelyet egyaránt jellemez az ország igazgatási és gazdasági reorganizációja, illetve a korábbinál békésebb, de nem kevésbé határozott rendeleti úton történő katolizációs törekvés. A forrás döntéshozó, eljárásokat végrehajtó és azok megtételét elváró városvezető elit szempontjából mutatja be a korszak város köztörténetével kapcsolatos, közigazgatási, jogszolgáltatási eseményeit (pl. 1718, 1730, 1733: kivégzések leírása, malombecsű, adásvételek); fontos adatokkal szolgál a korabeli konfesszionalizáció vizsgálatához (pl. 1723: lelkipásztor választása és fogadása; 1727, 1734: a győri püspök látogatásának leírása), a kor funerális kultúrájának tanulmányozásához (1723: Michael Meißner, 1724: Andreas Kastenholz evangélikus lelkészek temetése), de a városi topográfia számára is fontos információkat nyújthat (pl. 1724: harmincadosház, 1725, 1729, 1730, 1737: tűzvészek). A szabad királyi város jogkörének, tevékenységének egy kevéssé ismert aspektusához, kegyúri joggyakorláshoz is nagyon fontos, a döntésmechanizmussal kapcsolatos adatokkal is szolgál (benefíciumok betöltése, 1733. egyház és iskola visitatio). A nemzetközi kereskedelemtörténeti jelentőséggel is bírnak a város és a térség szempontjából meghatározó sziléziai borkiviteli tilalmak ismertetései, kommentálásai (pl. 1727). Természetesen egy ilyen forrásból nem maradhatnak ki a személyi, a családi események egyes momentumainnak megörökítései sem, ilyen pl. Johann Wolmuth Leopold fiának jénai egyetemi útja (1737). A döntően helyi, regionális szempontból nagy fontosságú információk mellett — ahogy a fenti sorokból is kitűnik — Wohlmuth szövegét egy következetesen végigvitt szempont országosan, sőt a német nyelvterület egészén nemzetközileg is nagy jelentőségűvé teszi. Ez az évről évre nagy figyelemmel rögzített városi tisztújítások sora. Wohlmuth naplójában páratlan részletességgel írja le a szabad királyi város restaurációjának rítusait, a tisztújítás gyakorlati végrehajtását, a restauráció fölötti kormányzati kontrollt, a kormányzati szereplők és a helyi igazgatási-politikai elit érintkezési pontjait, alkalmait, a szimbolikus kommunikáció formáit. A napló élővé teszi az egykori hivatali élet a városi források, tanácsülési jegyzőkönyvek alapján ennél jóval szikárabb képét. A városi tisztújítások nemzetközi komparatív kutatásában egy hiányzó térségéből (Cseh-Morvaország, Magyarország) hoz időrendben, nyelvileg is integrálható nyugat-magyarországi, soproni adatokat és ezzel mind a hazai, mind a nemzetközi város- és közigazgatás-történet terén, már csak a döntően német nyelvű írásbelisége miatt is kitűnően használható forrás. 72
