D. Szakács Anita: 16-18. századi orvostörténeti vonatkozású végrendeletek; A kora újkori Sopron város egészségügyének társadalomtörténeti forrásai (Sopron, 2008)
SONIA HORN-MONIKA GRASS: A középkori és kora újkori egészségügy struktúrái. (Áttekintés)
22 évesnek kellett lennie. 17 Tanulmányai során a hallgatónak meghatározott könyveket kellett elsajátítania, 18 és miután két vita során kielégítően megválaszolta az orvosok, bakkalaureusok, a diákok, valamint a többi résztvevő hozzá intézett kérdéseit, elnyerte a baccalaureusi fokozatot. 19 A hallgatót - akinek nemcsak a tudása, hanem az életvitele alapján is el kellett nyernie a doktorok elismerését - a dékán presentálta a fakultás tagjainak. A dékán ezzel a gesztussal mintegy garanciát vállalt a jövőbeli kolléga ismereteiért, becsületességéért. Ebben a szakaszban a jelölt alkalmassága még megkérdőjelezhető volt, és elviekben megalapozott indokból visszautasíthatták. Az az eljárás, hogy az újoncért egy „befutott" (arrivierter) ember garanciát vállal, úgy az orvosi, mint más pályákon is szokásban volt. Amennyiben a jelöltet vizsgára engedték, úgy fel kellett esküdnie arra, hogy bakkalaureusként egy orvos utasításai alapján és / vagy az orvosi kar engedélyével praktizálhat. A jelöltet a pedell eskette fel, amiért fél forintot (Gulden) kapott. A sikeres vizsga után a jelöltnek 1 forintot kellett a testületnek fizetnie, és meg kellett ígérnie, hogy a szabályzatokat a jövőben betartja. Bakkalaureusként Bécs városának falain belül „doktora", vagy a kar másik doktorának a tudta és utasításai alapján végezhetett gyógyító tevékenységet. 20 Ebből az következik, hogy az orvostudományok bakkalaureusai legálisan Bécsben addig praktizálhattak, amíg a fakultás, illetve a hallgató gondját viselő doktor erről informálva volt és / vagy gyógyító tevékenységét egy doktor utasításai alapján végezte. Bakkalaureusok gyógyító tevékenységére, mint az engedélyezett, mint a meg nem engedett gyakorlatára valóban sok utalás található. A 15. század közepéig a fakultás az engedély nélkül praktizáló bakkalaureusokkal szemben relatív elnéző magatartást tanúsított. Amennyiben egy bakkalaureus engedély nélkül gyakorolta hivatását, úgy az az illető licentiátusi vizsgájának az engedélyeztetésekor bizonyára vitára adott okot, de a jelölt bocsánat kérése - és a fakultás némi megrovása - azonban minden akadályt elhárított a vizsga útjából. Végül is a szigorúbb előírások kidolgozásához annak az egyre növekvő tudatosodása vezetett, hogy a fakultásnak a saját sorain belül kellene rendet teremtenie ahhoz, hogy visszaszorítsa az engedély nélkül tevékenykedő személyeket. 21 1399 és 1600 között a bakkalaureusoknak valamivel kevesebb mint a fele nem a bécsi orvostudományi fakultáson fejezte be az orvostudományi tanulmányait. Ugyanakkor azon bakkalaureusok számaránya, akik elértek a 17 [ENDLICHER, 1847] 52:1389 Tit. II/§5. 18 Ezek Ioannitius összes „ars commentata"-ja, valamint Avicenna első vagy negyedik kánonja. Az általános orvostudományok oktatókönyveként Rhases negyedik könyve van feltűntetve - ez lehetett azonban egy másik, az egyik vagy több doktor vagy más a „stúdium generale" hallgatói által olvasott könyv is. [ENDLICHER, 1847] 51:1389 Tit. II/§1. 19 [ENDLICHER, 1847.] 51:1389 Tit. lv/§2. 20 [ENDLICHER, 1847.] 52-53:1389 Tit. II/§9. 21 AFM II. 81.
