Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)

A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL

részét, 57 forintot és 50 pénzt is az építésére fordították - azt azonban ő sem mondja el, mennyibe került az építkezés (48. sz.). Réteket, erdőket többen említenek, az utóbbiakat kivétel nélkül csak általánosságban; az előbbiről többen elmondják, hogy melyik határrészben fekszik, nagyságáról azonban egyedül Czuppon György 1680-ban Simaházán készült végrendelete közöl adatot: két rétjének mindegyike 9 rendes és egyik a „Kárászban", a másik a kert alatt vagyon (37. sz.). Kertről egyébként csak néhányan rendelkeznek, többnyire a 17. század vége felé testálok közül: az 1693-ban Csáfordon Kelemen Tamás özvegyeként végrendelkező Horváth Erzsébet Kisfaludon lévő gyümölcsöskertjének sorsáról intézkedik (46. sz.); az 1697-ben Potyondon testáló Horváth Jánosnak több kertje is van: Hermán nevű kertjét feleségének és gyermekeinek együttesen hagyja, amíg azt ki nem váltják, míg a másikat Kissfaludi Ferenctől bírja - ez utóbbi „kenderes kert és béres kert" (49. sz.); de kettő kertet említ Gallya Pál is, hely és év nélkül fennmaradt végrendeletében: a malom kertet öccsétől vette örökben, ebből lányainak egy-egy fa almát rendel; a másik kertje pedig a Rába mellett vagyon (53. sz.). Más ingatlanról nem esik szó forrásainkban. Az ingó javakról lényegesen kevesebben rendelkeznek; számos végrendelkező egyáltalán nem tér ki ezek sorsára. Akinél szóba kerülnek, ott is csak érintőlegesen: többnyire azokat a vagyontárgyakat nevezik csak meg, melyeket - kiemelve a vagyon egészéből - nem a kijelölt örökösöknek szándékoznak juttatni. Emiatt teljesen esetleges, hogy mely javak, milyen mennyiségben és részletességgel említtetnek; így a felbukkanó adatok számszerű összesítése értelmetlen - ezért az alábbiakban csupán néhány fontosabb jellemzőre utalok. A legtöbbször talán az állatok kerülnek szóba: kb. minden negyedik testáló említ közülük több-kevesebb darabot. Hettyei Ferenc (1630) pl. egy „kis feier tinut", egy „sertés marhát", valamint 20 „báránt" emel ki két rendelése kapcsán állatai közül (7. sz.); Sibrik Kata (1645) 2-2 ökörről illetve tehénről rendelkezik (12. sz.); Ferda Boldizsár 1649 áprilisában kelt testamentumában egy fejős tehén és két borjú - az egyik tavalyi, a másik idei - említtetik külön (15. sz.); Marton Pál (1667) 4 ökörről és 5 tehénről, Sepsi Kata (1677) pedig l-l lóról, tehénről és üszőről testál (27. ill. 34- sz.). Korszakunk végéről már akad néhány részletesebb forrás: Horváth János (1697) előbb „mind vonyós marha, lu, ökör, és teheneket közönsigessen" testálja, majd kiemel egy „tavali üsző tinót" és egy „múlt nyári borjut" (49. sz.); Lakatos Kata (1699) pedig 4 ökörről, 2 borjas tehénről illetve 3 tinóról rendelkezik külön is (50. sz.). Három olyan testamentumot említhetek, melyekből az állatokról többet - vagy mást - tudunk meg: az 1658-ban Nagylózson Szilvási András özvegyeként testáló István-Pál Kata 2 „sörtés marha" említése mellett két fiatalabb ökrének nevét is megadja: Csőre és Tárcsa (19. sz.); Belesics Mihály 1691-ben felsorolja azon javakat, melyeket lányának adott a kiházasításkor: a sorban 50 juh, 40 sertés, 2 te-