Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)
A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL
egyenesági leszármazottja, vagy ha volt ugyan, de még igencsak gyermekként: ez utóbbi esetben mind felesége, mind a kiskorú árvák mellé kellett tutort rendelnie. Testálóink viszont igyekeztek minél több és minél rangosabb tutor támogatását megnyerni: ennek köszönhetően egészen komoly névsorokkal találkozhatunk. Győrffy Gáspár pl. 1643-ban nem kevesebb, mint 7 tutort nevez meg, közöttük Horuat János viceispán uramat (9. sz./22. p.); de még rajta is túltesz az 1663-ban testáló Zeke István, aki anyját, feleségét és gyermekét egyenesen „Isten eő Szent Főlseghe irgalmas kegyes gond viselése alá" ajánlja; majd rendel nekik további nyolc evilági tutort is, közöttük gróf Nádasdy Ferenc „judex curiae uramat", két további Nádasdy-grófot, gróf Eszterhas Pál főispánt és Rabbi István ítélőmestert (25. sz./5960. p.). (Egyébként Zeke György is Istent jelöli első helyen felesége és gyermeke tutorául, utána viszont négy evilági személyt is megnevez, az élen Esterházy Miklós nádorral - a hasonlóság Zeke István rendelésével aligha véletlen; vö.: 8. sz.) A kiskorú örökösöket hátrahagyok esetében fontos motiváció lehetett a testálásra az utóörökös-rendelés lehetősége is: vagyis, hogy rendelkezhettek a vagyon további sorsáról arra az esetre, ha a végrendelet útján kijelölt illetve a törvényes örökös nem érte el a törvényben előírt nagykorúságot, azaz 12 éves kora előtt halt meg, amikor még rendelkezési képessége a vagyon fölött nem volt. Ezzel a lehetőséggel többször éltek testálóink is: tett ilyen rendelést pl. a vagyonát 1628-ban két gyermeke, valamint már elhalt lányától maradt két unokája között felosztani szándékozó Hettyei Sára (6. sz.) ugyanúgy, mint a két házasságából származó hét gyermeke között disponáló Győrffy Gáspár (9. sz.). Nem tett viszont utóörökös-rendelést pl. Zeke György, mivel - mint írja - „giermekeim immár országunk teoruenie ideit uiselik" (8. sz.); ilyen rendeléssel viszont csak kiskorú gyermek esetén élhetett a testáló. 132 Saját vagyontárgyait kétféle módon oszthatta fel a testáló: örököst (örökösöket) jelölhetett ki, illetve hagyományokat tehetett különböző személyeknek vagy testületeknek. A magyar végrendelkezési jognak egy érdekes sajátossága, hogy a végrendelet lényegéhez az örököskijelölés nem tartozott hozzá; még az 1715-ben hozott törvény sem írta ezt kötelezően elő, hanem teljességgel a testáló szabad döntésére bízta, hogy végrendeletében jelöl-e ki általános örököst, avagy nem. 133 (Megjegyzem: a római jog szerint „nem létező végrendelet" az, amelyik nem tartalmaz örökösnevezést. 134 ) Tárkány Szűcs Ernő vásárhelyi megfigyelése szerint a végrendeletek keverik a kétféle testációt; vannak továbbá olyan testamentumok is, melyek „kizárólag haErre azért hívom fel külön is a figyelmet, mert a 17. századi győri végrendeletekben számos példa található ennek ellenkezőjére is (vö. pl.: HORVÁTH 1995. 36., 43. p.); a Sopron megyei nemesek tehát pontosabban ismerték illetve jobban tisztelték a törvényt. MÁRKUS 1900/b. 459. p. FÖLDI - HAMZA 1996. 620. p., 2010. pont.
