Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)

A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL

írásos dokumentumra, hanem a „közvéleményre" hivatkozik, mondván: „Elsőben tudja azt minden emberséges ember, hogy az én ßerelmes feleségemmel Beßeredy Margith aßonyal együt kerestem az my kevessem vagyon" (20. sz./49. p.). Említésre érdemes, hogy némelyik testálónk azt is kihangsúlyozza, ha valamely vagyontárgyai nem közös szerzemények. Marczaltőy Miklós pl. 1629-ben így nyilatkozik erről: „Miuelhogi Segéd Frusina mastani felesegem keueset gondolt uelem, es semi maiorkodasat nem tudom, sem nem láttam, es keuesetis lakot uelem, azért az ingó marhámhoz semi közit ne arcza, hanem elegediek azal ha my resz eőstűl marat jozagban neki juthat" (Függ. 2. sz./128. p.). A végrendelet készítésének célja nem ritkán a túlélő házastársról való méltó gondoskodás szándéka volt; így nem meglepő, hogy több testáló gondol az özvegyi jogok rögzítésére is. Közölt forrásaink közül talán Ányos György 1672-ben kelt testamentumában olvasható a legszebb megfogalmazás, melyet érdemes hosszabban is idéznünk: „Miuel az en szerelmes hazos tarsom mind egessegemnek s mind penigh betegségemnek idein hozzam szűbeli forgolodasat es hűseget gyermekimhöz mutatta, kihez képest migh híremet es nevemet viseli, az jószágban maradgion, annak, es emietet gyermekeimnek szorgalmatos gondgiat visellye, őket megh bőcsűllye s őkis megh bőcsűlliek, sőt ha fiaim kőzűl valamellik megh akarna házasodni s oztozni, ugis az többinek tutrixa legyen, es portioia concedenter exscindaltassek. Történnek penigh hogi azon űdő közben híremet nevemet megh változtatna es máshoz menne ferhőz, tartozzanak sok szor irt gyermekim az en szerelmes hazos tarsomat, it soproni külső varosban leuő kű hazombul három szaz forental ki fizetni; melynek summaiabul tempore desponsationis azon kívűlis moringoltam es aiandekoztam uolt, s a helet legy[en]." (30. sz./ 75. p.) Az idézetből látható, hogy a testáló ezen rendelését nem csupán a törvény ismerete és tisztelete motiválta, de házastársa hűséges gondoskodását is igyekezett viszonozni. A további kínálkozó példák közül csupán egyet említek; a Csizmazia János házastársaként 1675-ben testáló Nagy Zsuzsanna azon rendelését, melyben a házát majdan öröklő testvére felé kiköti: „Az uramatt pedigh ki ne vethesse az hazbul, migh megh ne[m] házasodik" (32. sz.) - vagyis az „özvegyi jog" a korabeli gyakorlatban az özvegyen maradó férjre is kiterjedt. A hajadoni jog biztosítására a testamentumok rendelkezései direkt módón nem nagyon térnek ki.

148 Több testáló intézkedik a kiskorú leány-árváknak juttatandó javakról: a vagyonát két feleségétől származó kilenc gyermeke, valamint második felesége között 1643-ban elrendező Győrffy Gáspár pl. számos vagyontárgy hagyományozásával gondol két kiskorú leányára, tisztességes kiházasításukról azonban külön nem intézkedik (9. sz.). Tar Mihály - aki két lányát már (véleménye szerint) tisztességesen kiházasította - gondol ugyan még hajadon leánya esetében erre, de egy nagyon érdekes rendeléssel: „Az en ßerelmes leányomnak Annoknak ha az Ur Isten lw A hajadoni jogról ld.: ECKHART 2000. 304. p. XL