Horváth József - Dominkovits Péter: 17. századi sopron vármegyei végrendeletek (Sopron, 2001)

A 17. SZÁZADI SOPRON MEGYEI VÉGRENDELETEKRŐL

Irattani meghatározásukat tekintve a közölt források három nagyobb csoportba sorolhatók. Ezekre mindenképpen érdemes egy rövid pillantást vetnünk, hiszen a végrendeletek használatának módjáról is árulkodnak. A közzétett testamentumok egyharmada - 18 darab - pecsétekkel ellátott eredeti tisztázat: ide sorolhatók pl. Marczaltőy Kata (1620), Zeke György (1637), Tar Mihály (1658), Zeke István (1663), Mesterházy László (1662, 1665), Marton Pál (1667), Ebergényi Ferenc (1696) vagy Thorma Pál (1633) végrendeletei. Nagyobb arányban való fennmaradásuk már önmagában is bizonyítja mind a dokumentum értékét, mind a pecsétekkel való megerősítés fontosságát. Ez utóbbit mutatja az is, hogy a Molnár István utolsó akaratát tartalmazó eredeti fogalmazványra is pecsét került; Kys Gotthard (1623) testamentumának pedig javított példányát is pecséttel hitelesítették. Egy eredeti tisztázatra nem került csupán pecsét: Zido Gergely damonyai jobbágy házastársának 1617-ben készült testamentumára (2. sz.). A kötetbeli végrendeletek egynegyedét egykorú másolat alapján közöljük. Nagyobb részben tisztázatok, melyek a testamentummal közel egy időben készültek. Néhány esetben a testálás ill. a másolás időpontja között eltelt már néhány esztendő': Sibrik Kata 1645-ben ill. Ferda Boldizsár 1649-ben kelt végrendelete pl. együtt került lemásolásra 1652-ben, egyazon ügy kapcsán - vagyis néhány év elteltével már bizonyító irattá váltak (12. ill. 15. sz.). Egykorú másolatban maradt fenn pl. Győrffy Gáspár végrendelete (1643) a vasvári káptalan pecsétjével megerősített kiadmányban (9. sz.); egykorú tisztázott másolatban ismerjük pl. Hettyei Sára (1628), Győrffy István (1672), Tomsicz György (1680) vagy Ebergényi Judit (1682) testamentumát; míg Lethenyei Pál (1656) utolsó akarata egykorú hiteles másolatban őrződött meg az utókornak. Egykorú másolatnak minősíthetjük Belesics Mihály (1691) vagy Marczaltóy Miklós (1629) végrendeletét (Függ. 2. sz.); az utóbbi lemásolása már terjedelme miatt sem lehetett egyszerű feladat! A harmadik népesebb csoportot - 18 darab - a 18. századi hiteles átiratban fennmaradt források alkotják. Ide sorolhatjuk pl. Hettyei Ferenc (1635), Potyondi János (1644), Imre Tamás (1644), Telekesy István (1663), Sepsi Kata (1677), Czuppon György (1680), Plakovits Miklós (1683), Horváth János (1697) vagy Lakatos Kata (1699) végrendeletét. Néhány esetben a hiteles átiratban javítások is találhatók, mint pl. Dombai Ilona (1625) vagy Dómján Mihály (1687) rendelésénél. A nagy számban fennmaradt 18. századi hiteles átirat egyértelműen bizonyítja, hogy az előző évszázadban íródott forrásokat használták a peres ügyekben: nem véletlen, hogy a közölt források jelentős részének levéltári lelőhelye az „Acta luridica" volt. De más adatok is a használat mellett szólnak: így pl. az a több forrásunkban tapasztalható jelenség, hogy a szövegben bizonyos - a peres ügy szempontjából fontos részleteket aláhúzással kiemeltek; vagy az a tény, hogy más - az adott ügy szempontjából lényegtelen - részeket kihagytak az átírásnál, jelölve a kihagyás tényét (pl.: