Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)
A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer
30. FARAD A. Niczky János jobbágyai I. Semminemű urbáriumunk nincsen. II.-III. Contractusunk sem lévén az földes urunktul, hanem csak bevett szokás szerint az ide, alább írt mód szerint szolgáltunk: minden fél helyes gazda egy héten egy napot marhával, ha marhával való szolgálat nem szüksíges, tehát hasonlóképpen egy napot gyalogul. Ezen robotokat pedig gyakorta nyári üdó'ben szolgáltattya vélünk az urunk. Minden fél heles gazda ház árendát esztendó'nkint füzet 2 forintokat, fertálos a proportione. Az uraságnak minden gabonáját roboton kívül tartozunk behordani, nígy bagla szénát roboton fölül tartozunk bevinni. Minden fél helyes maga marhájával egy hosszú utat tartozik tenni, ahová az urasság parancsollya, úgy mint Sopronjig] és Gyó'rig, fertálosok pedig öszvefogván hasonló hosszú utat tartoznak tenni. IV. Ennek előtte circiter 8 esztendőkkel a bor áruitatás szabad volt, de azutátul fogvást, az földes urunk minthogy vendígfogadót tsináltatott, többi comportionatus urak bort áruitatni nékünk nem engednek. Sem tűzre, sem pedig épületre való fánk nincsen, hanem áztat más urasságoknak erdeibül pínzünkön megszerezni kölletik. Lapányos lévén néhul az földeink s úgy az ríteink főképpen essős üdó'kben megállván az víz, sok károkat vallunk. V. Egy fél helyhez, s úgy fertáloshoz hány hold föld lígyen, és abban mennyi posonyi mérő megyén, s rétjeiben hány szekér széna teremjen, ezen urbarialis conscriptióbul ki fog tetszeni. Sarjút pedig nem kaszálunk. VI. Mind az uraság szolgálatját, s úgy magunk dolgát is 4 és 6 marhával kölletik vígben vinnünk; amidőn az uraságnak hosszú robotban menünk, sem oda-, sem visszamenetelünk robotban nem számláltatik. VII. Kilenczedet még ekkoráig nem adtunk s nem is tudjuk, hogy más helysígben is adnának. Ajándékot semminemű szín alatt az urunknak nem adtunk s nem is kívánt túlünk.