Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)
A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer
28. EGYHÁZASFALU I. Ezen hellysígbéli jobbágyoknak, se egyik se másik uraság részirül lévőknek mind ekoráig semmi urbariumjok nem volt. II. Valamint az első punctumban, úgy most is vallyák, hogy ezen hellysígben se urbárium, se pedig ineált contractus az uraságokkal nincs; az kik is eddig való roboti szolgalatjukat nem máskint, hanem usus szerint tették. Ezen bevett szokás mikor kezdődött, annál is inkább: ezen bevett szokás előtt volt-é más ollyas urbárium vagy contractus, és annak kezdete mikor volt, reá nem emlíkeznek. III. Mind e' koráig a' jobbágyságnak bevett szokásbul tett szolgálatjok ebbül áll, hogy tekintetes Pászthory família részirül való jobbágyok esztendőt által hetenkint szolgáltak egy-egy napot marhával, vagy e' helyett gyalog két napot. Gabonahordásnak idein pedig, valamég az uraságnak gabonája bé nem takarodott, mindaddig naponkint roboton kívül marhájával szolgált az uraság étele és itala mellett. Item hozott mindekkoráig minden esztendőnkint az uraság territoriális erdeibül egy szekér karácsonyi fát, minden esztendőn fontak két funt kendert, adtak egy kappant, ezenkívül pedig semmit sem. Plébános uram részírül való jobbágyok pedig, mint fertálosok eddig szolgáltak minden két hétben marhával egy napot, ha ez nem kívántatott, minden héten gyalog egy napot, és a' minemű gabona termíse vagyon az uraságnak, azt a urok étele és itala mellett, roboton kívül betakarták. Mindezen tett szolgalatjuk mikor és mi módon kezdődött, nem tudgyák. IV. Mi ezen hellysígben lévő jobbágyok beneficiumit illeti, vagyon alkalmas két mezőbül álló határjok, kinek is egyik részit eszendőnkint Őszivel, helyben-közben tavaszival is vetik, másik része pedig üressen marad. Őszi vetés alá háromszor, tavaszi alá pedig egyszer, mindenkor két-két marhával szoktak szántani. Egy köböl őszi vetís után megterem circiter 4-5 kereszt, mellynek kereszti búza egy, ros pediglen 5/4 köblöt szokott adni. Pascuomot esztendőt által azon okbul elígtelennek mondgyák, minthogy Szent György naptul fogvást majd pünkösdig külső határokban kölletik nekik vonyós marhájokat kibélleni. Semmi kaszáló rítjek nincs; azon okbul teletszaka marhájokat pínzes szénával kölletik tartani. Nemkülönben vizes esztendőkben majd két dúlejeknek laposát a víz annyira megrontja, hogy azoknak kevés hasznát vehetik. Szőlőhegyek az magok határjában nincs, hanem többnyira az gogánfai hegyen bírnak.