Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)

A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer

20. CSÁFORD I. Semmiféle urbariumrul nem emlékeznek; ugyanazért II. contractus felöl sem tudnak semmit is, egyedül úgy vallyák, hogy valamint az elejék régi, bevett szokás szerint szolgáltak, és másféle praestatiókat tettek, Ők is azon szerint mind ezideig szolgáltak, szolgálnak is és az praestatiókat teszik. Mellynek rendi szerént is III. ki-ki közüllök, az egész helyessek szoktak az roboton kívül az méltóságos urasságnak esz­tendőnként adni készpénzt 1 forintot, 50 dénárt, két kappant és nem egyebet. Ezen praestatiók is a' régi, bevett szokásbul vágynak. IV. Ezen benficiumokat tudják számlálni, hogy az malom határokban vagyon, gyöpjök is alkal­mas vagyon, és midőn a' Nagyerdőrül, a' hol árenda mellett szokták szarvasmarhájukat pascuálni, minden esztendőn az makkra való nézve kitiltatnak, az alatt, míglen a' makk elfogyása után ismét marhájok oda nem járhat, magok határokban lévő mezőkön és réteken és az urasságnak az határban lévő erdőcskéjében tűrhető legeltető helyek találtatik. Maleficiumok, vagyis fogyatkozások: nevendéken 71 marhájoknak elegendő pascuuma nincsen. Tűzre való fát is határokban elegendőt nem szerezhetnek, azért mind a' két rendbé­linek megszerzésére méltóságos Szécsenyi uraságnak ezen helység határára dűlő Nagyerdejétül árendát fizetnek esztendőnként. Szőlőhegyek nincsen. V. Hány hold és minemű szántóföldje, az hány posonyi köböl alá való, úgyszintén hány kaszás réttye vagyon minden jobbágynak, és ki marhával szolgál, hasonlóképpen annak is, a' ki gyalog szolgál, az eránt leendő vallások ezután fog rendiben az conscriptióban föltételődni. Réteiken, a' midőn nagy árvizek nincsenek, sarjút is szoktak kaszálni. VI. Minden marhás jobbágy minden héten az urasságnak vagy marhával két napot, vagy gyalog három napot szokott szolgálni, a' szerint, a' mint magának, négy vagy két marhán dolgozik. ™ ma Csáfordjánosfa része ' növendék

Next

/
Oldalképek
Tartalom