Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)
A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer
53. KÖVESD I. Amennyire emlékezünk, ennek előtte mintegy 35 esztendőkkel tartatott az mostanyi méltóságos uraságunknak eleje Széplakon úrszékit, és azon időtül fogva vagyon az jobbágyság az mostanyi szolgálatban. II. Valamint az első punctumban már declarálva vagyon, ennek előtte circiter 35 esztendővel hozattattunk az úrszéke által lett decisiók szerint az mostanyi szolgálatra; annak előtte nagyobb részint árendások lévén. III. Ezen punctumra rész szerint az előbbi két punctumban már lett felelet, rész szerint pedig az 6-dik punctumban fog feleltetni. IV. Ezen helységnek esztendőt által egy fertály esztendeig való korcsmája vagyon [és] egy darab réttye, mellyen, jobb és rosszabb esztendőt öszvevévén, 6 két marhára való közönséges szekér széna terem, s egy darabján sarjú is szokott kaszáltatni. Úgy nemkülömben azonkívül még egy darab plága, mely azelőtt hasonlóképpen rét volt, mindazonáltal dombos lévén, az helység által fölszántatott és egy darab ideig mint szántóföld usuáltatott, és abban, amidőn vetették, 12 köböl gabona vettetett, de most újra megint rétnek applicáltatott. Mi pedig az káraikat illeti, földeiknek nagy darabjában a' vízállás alkalmas károkat, úgy az ott folyó patak réttyeikben, némellyeknek házaikban is szokott okozni. Nemkülönben országútban lévén, a' szüntelen transennák által nagyon terheltetnek. V. Ezen helységben egyaránt nem lévén az házakhoz való földek, azért egyenes feleletet nem is tehetünk. Hanem az réteken, a' midőn ideje jár, sarjú is szokott kaszáltatni. VI. Az egész helyes jobbágy Szent György naptul fogva Szent Mihály napig minden héten két napot, azután pedig egy-egy napot akár két marhával, akár pedig gyalog, fél heles pedig minden héten vagy gyalog, vagy marhával egy napot, úgy nemkülönben a' zsellérek hétrülhétre egy napot gyalog köllött szolgálni, az robotra való menetel, úgy visszajövetel az robotban mindenkor bévétetődvén. Azonkévül aratás idejében hét hétig minden nap az föllebb írt M Ma Sopronkövesd, az iratokban Németkövesd néven is szerepel.