Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)

A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer

Boda Jósef uramnak két fél helyes jobbágyai valamire kívántatnak, marhával és gyalog rend kívül robotolnak, egy-egy akó eczetet töltenek, szilvát is, ami terem az uraság kertjében, megaszalják és négy-öt funtra való kendert fonyatnak. Méltóságos gróff Niczky uramnak őnagyságának egy fertályosa amikor mire kívántatik, gyalog szolgálatot tészen és circiter két funt kendert fonyat. Boros András uramnak két, egy­egy fertályos jobbágyai [vannak], egyik árendaképpen fizet florenos 5 és gyalog szolgál hat napot, az másik pedig fizet florenos 3 és 20 napot szolgál gyalogul, és kétszer esztendőt által malomvámot szekéren szokott Szentmártonba' 36 vinni, ketten együtt egy akó eczetet tölte­nek. Kiss László uramnak egy fertályos jobbágya fizet esztendőt által árendát florenos 10, három funt csöppüt fonyat. Huszár Jósef uramnak is egy fertályos jobbágya szolgál gyalog esztendőt által 52 gyalog napszámot és egy zsák vad gyümölcsöt szedet, másik fertál helytül Heindlein Eleonóra kisasszonynak hasonlóképpen 52 napot szolgál és egy zsák vad gyümöl­csöt szedet. Angyal György uramnak l A jobbágya 52 napot gyalogul szolgál, egy zsellérje hasonlóképpen szolgál. Néhai Szemerei Jósef uram özvegyének egy egész helyes jobbágya fizet árendaképpen florenos 20, azonkívül 7 nap szánt és 5 nap gyalogul szolgál. Egy fél he­lyes is vagyon, aki fizet árendaképpen florenos 14, szántást pedig 4 nap tészen, két nap pedig gyalog napszámot szolgál. Mégis vagyon egy l A, aki fizet 8 forint árendát. Tevelyi János és Jósef uraiméknak fél helyes jobbágyok fizet árendát florenos 5, gyalog napszámot pedig 25 [napot], marhával is szolgál három napot és egy akó eczetet tölt. Egy zsellérjek pedig 25 gyalog napszámot szolgál. Kelemen Márton és Tiborcz uraimék l A jobbágyai ketten [van­nak], az egyike fizet árendát florenos 6, a másik pedig florenos 6, denarios 50. IV. Ezen helységnek alkalmas nagy territóriuma vagyon, erdeje is volt, de már elpusztult, vad gyümölcsös ugyan vagyon még, holott eczetnek való gyümölcsöt szedhetnek. Marhákat is tarthatnak és nevelhetnek, rétjeik is középszerű módon vágynak, némellyeknek szép gyü­mölcsös kertjük is vagyon, tilosokat is tartanak a vonyós marhák számára. A korcsma egy fertál esztendeig a helységé, a mészárszék régi ususbul egész esztendőt által. 6-7 szekér szénát termo rétje és 16 posonyi mérőre való szántóföldje is vagyon a helységnek, de mégis a himódi füjjelőre ki szoktak bérelni. A szántóföldekben a laposság miatt az esso vize gyakor károkat szokott okozni. Tűzre és épületre való fát készpénzen szoktak szerezni. Már most némelly uraságok marhái a pascuumjokat annyira megrontják, hogy a marháik is nehezzen subsistálhatnak. 137 V. Egy-egy egész helyes jobbágynak lehet két calcaturára 33 hold szántóföldje, két-két posonyi mérő alá való, rétje pedig 12-13 szekér szénára való. Sarjút nem lehet kaszálni. '* ma Sankt Martin (Ausztria) lehetnek ott

Next

/
Oldalképek
Tartalom