Tóth Péter: A Mária Terézia-kori úrbérrendezés kilenc kérdőpontos vizsgálatai Sopron vármegyében; I. Magyar és latin nyelvű vallomások (1767). (Sopron, 1998)

A falvak válaszai/Die Antworten der Dörfer

ban, a' rétektől fogva hosszant, mintegy 50 vagy 60 lépésnyire való kárt szokott a' víz okozni, és a' transennákkal gyakran terheltetünk. V. Ezen helység mind fél helyes jobbágyok lévén, azért egy fél helyhez vagyon mintegy 24 köböl alá való szántóföld, és a' réteken sarjút is szoktunk kaszálni, a' mint hogy jobb és rosszabb esztendőt összvevévén, általlában minden esztendőn sarjúval együtt két közönséges szekérre való takarmányunk terem. VI. Minden fél helyes jobbágy hétről-hétre egy napot két marhával, vagy a' helyett két napot gyalogul szolgált, azon kívül az aratásban két hétig minden nap akár gyalogul, akár marhá­val. Az robotra való menetel és visszajövetel mindazonáltal bészámláltatott. Egyéb, hogy téli időben, a' midőn fáért kellett a' nagy erdőre menni, hogy aznap ideiben visszajöhessen, korábban kellett elindulni. VII. Mind ezideig az uraságnak semminemű termésekből kilenczedet nem adtunk, nem is ta­pasztaltuk, hogy más, ezen vármegyebéli dominiumokban is a' jobbágyság kilenczedet adott volna, hanem minden fél helyes gazda esztendőnként egy ludat és egy pár tyúkfiat szokott adni, azon kívül kilencz oktál zabot és 1 forint 55 pénzt helyadót. Mindazonáltal azon zab- és készpénzbéli praestatiót tavalyi esztendőben az uraság elengedte. VIII. Ezen helységben három puszta hely vagyon, mellyeknek belső fundussait a' méltóságos uraság maga szükségére applicálta, ketteinek appertinentiáit az uraság maga tagjaihoz applicált földekért adta, az egyiknek pedig külső fundusait az helység bírja 5 forint[ért] árendában. IX. Ezen helységben lévő jobbágyság örökös kötelességei vagyon az urasághoz. Gruiber János helység bírája X. /L.S./ Bene János eskütt X. Dresser Mihály eskütt X. Herczeg Mihály eskütt X. Fekete István eskütt X. A vármegye által kiküldött összeíró Vízkelethy Zsigmond alszolgabíró. [Kiscenk, 1767. április 3.] Jelzete: SmL. IV.l.k. bb.Másolatok.3.sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom