Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)

OKMÁNYTÁR - Naplók és visszaemlékezések a csornai ütközetről

E győzelem következményeinek semmilyen hatása sem volt, mert nem üldöztek és nem működtek együtt, ha egyben Mosón és a Csalló- és Szigetköz felé működtek volna, könnyen eredményt érhettünk volna el, azonban minden a fővezérségtől és a kormánytól függött — mindkettő késlekedett és bizalmatian volt a másikkal szemben és Görgei már ekkor áruláson törte a fejét — azonban mindenki vaksággal volt megverve, s támogatta őt terveiben. (...) Zámbelly Lajos: Erinnerungen, Beobachtungen und Verwendung eines alten Honvéds im ungarischen Freiheitskampfe 1848 und 1849. (Egy öreg honvéd emlékei, megfigyelései és alkalmaztatása az 1848-1849-es magyar szabadságharcban) FIL Tgy. 782. 7. Galsai Kovácb Ernő naplójából 1852. aug. A várban megjelent 12 osztrák ulánus tiszt. A foglyok haraggal néztek rájuk, mit akarnak. „Bennünket nézni, mint legyőzött ellenséget, sorsunkban gyönyörködni? vagy mit? Azért is lehető mérges tekinteteket vetettünk reájuk. Ezek azonban a mi zord tekintetünktől nem hagyták magukat visszariasztani, hanem illedelmesen köszöntöttek bennünket, és azt kérdezték tőlünk, vajon nincsenek köztünk azon magyar huszártisztek közül, kik a csornai csatában részt vettek? Dehogy nincsen, itt van Virág Gida huszár őrnagy, ki ott volt, és egy osztály Nádor-huszárt, kun fiúkat vezényelt abban. Ekkor megkértek, hogy szeretnének avval beszélni. Előjön Virág, ki szinte dacosan néz ezen tisztekre, hogy mit akarhatnak vele? Ezek közül egyik előáll, és elmondta, hogy ők azon uhlánus ezerednek a tisztjei, mely a csornai csatában a magyarok ellen harcolt, Aradon most keresztül mársolván, nem akarták az alkalmat elmulasztani, hogy azon vitéz ellenféllel, kik őket úgy megverték, kezet ne szorítsanak. Ok Olaszországból jöttek akkor Magyarországba, ahol mindenütt győzelmet arattak, melynek folytán azt hitték magukról, hogy győzhetedenek, és íme, a magyar huszárok megverték őket, amit soha nem is hittek volna; ennek következtében megengedje Virág bajtársunk, hogy vele, mint egy vitéz ellenféllel, kezet szoríthassanak. Ezeknek hallatára mindnyájan meg voltunk lepve, mert ezen jelenetre felkészülve nem voltunk, és mi is örültünk, hogy az osztrák hadseregben ilyen gavallér érzelmű tiszteket találtunk, kik az erényt még az ellenségben is megbecsülni tudták.