Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)

OKMÁNYTÁR - A csornai ütközetre vonatkozó hadijelentések, 1849. június 14-22.

A tartós ágyúdörgés és a Chamot főhadnagy úr által a lázadók Csorna elleni támadásáról Kapuvárra tett jelentés által értesülve, a dandár itt és Mihályin lévő része egészen Babóton túlra előnyomult, amidőn az ágyúdörgés elhallgatott, s a kiküldött járőrök meghozták a jelentést arról, hogy az ellenség megszállta Csornát; — amiért is e csapatok visszavezettettek. A dandártól elvágva, ezen rész, amelyhez 14-én Eszterházára érkezett a Schönhals 1. zászlóalj, ellenben a likai 4. zászlóalj Engerauba elvonult, Collery vezérőrnagy úr parancsára Vitnyédre vonult, 14-én Nagycenk felé vonult vissza, ahol is a Collery-dandárral állást foglalt. Jómagam nem voltam jelen személyesen ezen ütközetben, azonban a gondos nyomozás, amelyet az egész eseménysorról folytattam, mulaszthatatian kötelességemmé teszi, azon vitézséget és kitartást megemlíteni, amellyel a csapatok általában részt vettek ezen harcban. Különösen Pfrenger Császár-dzsidás százados urat tartom erre méltónak. A perc, amelyben az ezen jelentésben említett rohamát Vz századdal 3 huszárszázad ellen minden kapott parancs nélkül végrehajtotta, igen válságos volt, s a pillanat fontosságát egész jelentőségében felismerve, ritka merészséggel s feltüzelő elszántsággal oly gyorsan vezette csapatát a messze túlnyomó erejű ellenség ellen, hogy azt azután, oldalba is támadtatván, vad futásban űzte el onnan. Bujanovics főhadnagy a Károly főherceg könnyűlovasoktól, aki Wyss vezérőrnagy mellé volt beosztva nem csupán bátran és odaadó szorgalommal teljesített minden rábízott, s gyakran veszélyteli megbízatást, hanem, miután Wyss vezérőrnagy úr többé nem jelent meg a csapatoknál, értő tevékenysége által, amellyel Castelnau ezredes úrnak — aki csupán az előző este érkezett Csornára, és sem a harcban álló csapatokat, sem a helységet nem ismerte - segítséget nyújtott, jelentős mértékben hozzájárult azon oszlop visszavonulásának sikeréhez, amely azt a Barbacsnál és Maglócánál lévő erdőn át hajtotta végre. — Ezen tiszt urat, akinek bátor és elszánt magaviselete számomra már ezen hadjárat korábbi hadieseményeiből ismert, méltónak tartom az érdemkeresztre. Ludwig Hartmann főtűzmester a pattantyús karból elszánt bátorságával s nyugodt körültekintésével felismerte és kihasználta azon pillanatot, amelyben fegyverének legpusztítóbb működését éreztetheti az ellenséggel. Tevékenysége és elragadó példája által elhatározóan jó hatást gyakorolt az ütközet egész menetére, és s azon pillanatban, amikor az ellenség az ágyútanyán felállított lövegek felé nyomulva már azok közelébe jutott, a rohamra küldött Baden-gyalogos osztaggal előre ment, s személyesen ejtett foglyul egy honvédet. Előterjesztem ezen bátor és minden tekintetben kiváló férfiút az ezüst vitézségi érdem 1. osztályával való kitüntetésre. Mindkét alorvos, Gottfried Rauchenschwandtner a Baden nagyherceg gyalogságtól és Karl Stracker a Császár-dzsidásoktól olyan önfeláldozó odaadással teljesítették szolgálati kötelességüket, még azon percen is, amikor csapataik