Hermann Róbert: A csornai ütközet története és okmánytára 1849. június 13. (Sopron, 1999)
OKMÁNYTÁR - A csornai ütközetre vonatkozó hadijelentések, 1849. június 14-22.
Szerdahely, 1849. június 14., este fél 9 óra A. szerdahelyi állomásparancsnokságjelentése Collery vezérőrnagynak Csornáról éppen most érkezett ide Mutik, 4. dzsidásezred 2. őrnagyi osztály 1. századbeli közvitéz felesége. Azt mondja, hogy ma délután 1 x /% órakor jött el Csornáról, s miután beszél magyarul, s ruházata nem volt feltűnő, akadálytalanul sikerült idáig jutnia. Amikor Csornát elhagyta, azt az ellenség már nem tartotta megszállva, hajnalban egy 500 huszárból álló egység volt ott, azonban egy félóra múlva elhagyták a helységet, s azt hallotta, hogy Bogyoszlón át Mihályira vonultak. A főerőről azt hallotta, hogy Sopronra akarja vetni magát. Az egész ide vezető úton, nevezetesen Kapuváron át, nem látott ellenséget; azonban mindenütt azt hallotta, hogy az ellenség megkerüléssel Sopron felé vonul. Továbbá azt mondja, hogy Csornát 9000 ember támadta meg, s hogy a parasztok mind vasvillával az ellenség segítségére siettek, s azokkal minden sebesültet, ha tudtak, leöltek, s azokat, akik elkéstek vagy nem elég gyorsan álltak fegyverbe, szintén leölték. — Wyss tábornokot golyó érte a mellén a majorság közelében , elesett, és abban a percben huszárok és honvédek törtek reá, s több vágástól találva, azonnal meghalt. Amennyire e hölgy vallomásából kivehetni, az ellenség, úgy tűnik, jobb oldalunkon akar rajtaütni, miután a huszárok azzal dicsekedtek, hogy ugyanúgy bánnak el velünk, mint Csornánál. A főerő a megkerülést Pápán és Szergényen át hajtja végre, s az ellenség már elő is nyomult volna Szergényig. Mivel azonban a nő vallomása szerint egy erős lovasegység jött volna Mihályira, s Vitnyéd fölött is egy gyalogos járőr mutatkozott, vélhető, hogy az ellenség bal oldalunk felől is igyekszik bennünket kipuhatolni. Miután azon személy, akitől ezen vallomást kivettük, amennyire csekély képzettsége megengedi, hitelt érdemel s megbízható, bátorkodom Eredeti üsztázat. A szöveg vége és a hátoldal hiányzik. KA AFA Kr. i. U. Karton 1877. III. K. 1849-6-95b. Kivonatát ld. uo. Karton 1834. HA u. H. 1849-6-246b. Gépelt másolat. HL 1848-49. 33/44b.