„Tisztemben csak a város érdeke és az igazság fog vezetni” (Sopron, 1998)
Dokumentumtár
Ha sikerül a Fertő területének nagyobb részeit művelés alá venni, okszerű gazdálkodással, pl. tejgazdasággal élelmiszerpiacunk javítását és a városi házipénztár bevételeinek a fokozását érthetjük el. Hogy a háború után reánk váró pénzügyi terhek viselésére felkészülhessünk, a tekintetes törvényhatósági bizottságnak nemsokára alkalma lesz a vigalmi adóról és a telekértek-emelkedésének adójáról szóló szabályrendeletek tervezetével foglalkozni. Követelnünk kell a fogyasztási adókban és a házbéradóban való részesedést, a kötvénykibocsátásnak, a városi takarékpénztár és tűzkárbiztosító intézet felállításának a jogát. Ha a magunk ereje gyönge ahhoz, hogy ezt kivívjuk, rá kell bírni a testvérvárosokat, hogy segítsék visszaszerezni azt, ami a polgárság verejtékéből ered, ami nélkül élni, fejlődni nem tudunk. Felelőségem tudatában javaslatot kell majd tennem új állások szervezése végett. Ha azt akarjuk, hogy a vezető állásban levő tisztviselők terveket végezhessenek; az eddigi munkaterhük részben való elvonásával erre időt és alkalmat kell nekik adnunk. A munkaerővel való takarékoskodás e téren a város életében olyan mulasztásokkal járhatna, amelyeket jóvátenni nem lehetne és amelyeknek a polgárság adná meg az árát. Egyes szociálpolitikai feladatok megoldásánál tiszteletbeli állások szervezésével, különösen a nők közreműködésével számolok. A megüresedett állások betöltésekor (akár vezető, akár a legkisebb állásról legyen szó) nem szabad más ajánlásra hallgatnunk, mint arra, hogy „utat a tehetségnek és az érdemnek" és hogy a tehetséges kiváló ifjak a városi szolgálatban olyan pályát lássanak, amelyen tér nyílik az érvényesülésre. A városi alkalmazottak jogi és anyagi helyzetének javítását kell a kormánytól sürgetnünk, illetve a mennyire módunkban áll, magunknak kell megcsinálnunk. ígérem, hogy tisztemben csak a város érdeke és az igazság fog vezetni. Mindenkinek vallási és politikai meggyőződését tiszteletben fogom tartani, a felekezeti elfogultságot és a politikai pártoskodást elhatározásaimban soha szóhoz jutni nem engedem. Hogy Lackner Kristóf örökségére méltó lehessek, a városházát szent helynek tekintem, amelyen mást nem ismerek, mint a köz érdekeinek hűséges, előrelátó szolgálatát. A polgársággal a polgárságért kívánok dolgozni. Ha a közérdek sérelme nélkül egyeseknek javára is tehetek valamit, önzetlenül és örömest állok rendelkezésére szegénynek és gazdagnak egyaránt. A jó tanácsot köszönettel fogadom, ha a város érdekeinek előmozdítására alkalmas, meg is fogadom, bárkitől jöjjön is. Ha elfogadom a tanácsot, senkinek az eszméjét kisajátítani, senkinek az érdemét elhallgatni nem fogom. Tetteim bírálatát kérem a tekintetes közgyűléstől, a nagyérdemű közönségtől és a tisztelt sajtótól. A tárgyi alapon álló bírálatot köszönettel el fogom ismerni, bármily szigorú legyen is, mert az igazságos bírálatot frissítő szélnek tekintem, amely a közélet levegőjét megtisztítja. ígérem, hogy a város életére káros ellentétek kiegyenlítésére fogok törekedni, hogy az egyetértés és együttműködésből fakadó erő áldásában részesül-