„Tisztemben csak a város érdeke és az igazság fog vezetni” (Sopron, 1998)
Kubinszky Mihály: Sopron építészetének alakulása Sopronyi-Thurner Mihály polgármestersége idején
Thurner Mihály polgármestersége idején a várost fejlesztő politikának egyik legnagyobb eseménye és eredménye - városépítészeti tekintetben is - a Deák teret lezáró EVANGÉLIKUS HITTUDOMÁNYI KAR ÚJ ÉPÜLETE. Nyilván az évszázadokon át hagyományosan intenzív evangélikus hitélet és oktatás miatt esett a választás Sopronra. 1929-ben rendezték a Deák tér délkeleti szakaszát, a patakot befedték, a tér középső sétányát azóta vizuálisan a Sándy Gyula építész-professzor által tervezett evangélikus teológiai fakultás épülete zárja. A tér város felőli oldalát is még Thurner Mihály polgármestersége idején végig beépítették. A város 100 000 pengővel járult hozzá az építkezéshez, ezenkívül ingyen adta a telket. Az építkezés jelentőségét bizonyítja, hogy a vállalatbaadás versenytárgyalásának budapesti ülésén 1929. augusztus 21-én Klebelsberg Kunó vallásés közoktatásügyi miniszter elnökölt, s a város részéről a főispán, a polgármester és a városi főmérnök is jelen voltak. Nemkülönben az a tény is, hogy Horthy Miklós kormányzó 1930. október 9-én megjelent az épület felavatási ünnepségén. Az épület tervezését a kultuszkormányzat - a modern építészet bontakozásának ellenére - a konzervatív Sándy Gyula műegyetemi professzorra bízta, aki mégis városképileg máig is jelesnek ítélhető neoreneszansz épületet alkotott. A város az épület környékének rendezésével - a Rák patak lefedésével és a Deák téri park meghosszabbításával is - hozzájárult a „teológia" épületének városképi hatásához. A Deák-térnek ezt a délkeleti középső részét középső sétaút mentén parkosították, Dahner Samu városi főkertész tervei szerint. 2