Tirnitz József - Szakás Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái I. 1533-1554 (Sopron, 1996)
Regeszták
1546. március 3. 106. (I. 149-150.) Täbrer Vid gyermekei és anyjuk, Langné Ilona örökösödési vitája. Täbrer Vid Ilona nevű feleségétől, most Lang Egyed házastársától származott édesgyermekei János, Dorottya és Krisztina meghatalmazottaik és gyámjaik jelenlétében kérik édesanyjuktól az apai örökrész kiadását. Sopron város tanácsa úgy döntött, hogy Langné Tábrertől származott gyermekeinek az adósságok tekintetbevételével csupán az általuk lakott ház felét és a meggyesi Goldberg-dűlőben lévő 1/4 szőlőt adja ki atyai örökségként. Az egyéb javakkal, az ingókkal és ingatlanokkal, a házasságba hozottakkal és vásároltakkal kivétel nélkül Langné rendelkezzék szabadon, de az említett adósságokat ki kell egyenlítenie. Krisztina leányát azonban, akit szolgálójaként szándékozik maga mellett tartani, adott esetben ruházattal és ágyneművel lássa el. Emellett bármelyik félnek, inkább azonban Langnénak jogában áll a házrészt a másik féltől megváltani, de az ár nem lehet magasabb, mint amennyiért Täbrer vásárolta. Ezzel legyenek a gyerekek apai örökségükben kielégítve. Az ügy elintézésénél a kiskorú gyermekek gyámolitói és meghatalmazottai voltak: Unger Ágoston, Dorottya férje, s ő maga is, Unger Keresztély, Pauer Péter, Winkler Mihály és Scheiber Pál, mindannyian soproni polgárok. 1546. március 11. 107. (I. 150-152.) Egyezség Grojs' Rupprecht cipész felesége, valamint Turnhofer György tímár özvegye és gyermekei között. Groß Ruprecht varga, soproni polgár felesége Katalin nevében, aki a volt soproni polgár, utóbb a Kismarton melletti Lajtaszentgyörgy községben letelepedett Turnhofer György leánya, valamint Turnhofer özvegye, Kunigunda Turnhofertól származó gyermekei, Mihály, Farkas és Margit nevében is kérték, hogy egyrészt Groß felesége apai örökségét megkapja, másrészt, hogy az özvegy a hagyatékához jusson. Utóbbi bemutatta a házassági szerződést, és kérte, hogy gondoskodás történjék a három kiskorú gyermeket illető 70 font dénárra rúgó tartozásról. Reiß János polgármester utasítására Hummel Kristóf belső tanácsos és Rosenkranz Farkas városi jegyző, a felek elégséges meghallgatása után a következők szerint nyilatkoztak: Mivel Großnet anyai örökrészében az 1545. május 4-én kélt szerződés értelmében 1/8-1/8 szőlővel a Weidengrund- és a Saubrunn-dűlőben, valamint 41 font dénárral - az összeg az említett szerződésben foglaltak szerint a Kovácsszeren Tamás javadalmas pap és Hummel Kristóf házai között álló házon volt számára elzálogosítva - végképpen kielégítették, atyai örökségképpen megkapja az említett házat minden tartozékával együtt, ebben foglaltatik a fentebbi 41 font dénár is. E ház okából fizesse meg az adósságokat a soproni ispotálynak, Schmiedt Henriknének, továbbá Sumer Konrád bécsi és Erndl Kristóf bádeni szabóknak. Mivel így atyai örökrészében kielégítették, sem mostohaanyjától, sem testvéreitől a jövőben nem követelhet semmit. A három említett testvérnek jut atyai örökségként a Lajtaszentgyörgy községben lévő udvarház minden tartozékával, a Kreuz-szőlő fele olyképpen, hogy édesanyjuk a fél szőlőt élete végéig, a megművelés kötelezettségével élvezze. Minden egyéb ingatlan és ingóság, ami akár Sopronban, akár Lajtaszentgyörgy községben megmaradt, az özvegyet illeti azzal, hogy a Großne részéről fizetendő adósságokon felül minden tartozást ki kell egyenlítenie. Hagyatékát minden ellentmondás ellenére szabadon és tehermentesen élvezze.