Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)
Házi Jenő élete és munkássága — Kéziratos műveiből - Nagy Alpár: Rauch András Házi Jenő kéziratos hagyatékában
„Annyi kétségtelen, hogy Rauch András soproni éveit minden tekintetben tisztázni lehet. " (Házi Jenő) Nagy Al pár Rauch András Házi Jenő kéziratos hagyatékában Dr. Házi Jenő ( 1892-1986), Sopron nyugalmazott egykori tudós főlevéltárosa, a MTA volt levelező tagja, „a soproni helytörténetírás nesztora", 1 \,a magyar középkori forrásközlés egyik legj el en tősebb tudósa ' ' ^ tudományos publikációinak j egvzékét, 1972-ig terjedően, már több mint húsz évvel ezelőtt kiadta Scheiber Sándor. ' Az 1972 után írt dolgozatok bibliográfiai adataival Horváth Zoltán egészítette ki. 4 ^ A Scheiber- meg a Horváth-f éle jegyzékek közül csak a másodikat volt módom tanulmányozni. Abban zenei tárgyú munkákat is találtam. 5 ^ Zenei területen végzett tevékenységének talán legérdekesebb, leggazdagabb dokumentumanyaga maradt ránk abban a kéziratos hagyatékban, amit a Győr-Moson-Sopron MegyeSoproni Levéltárában 6 ^őriznek. CímeAdatok ^Sopron zenetörténetéhez a Zeneegyesület megalapításáig. (XI. századtól 1829-ig.) Az írógéppel írt, rendszerezett, javarészben nyomdakész kézirat kopott, rongyos, kávészínű irattartóban van. A fedőlapon: Sopron zenetörténete XI. sz. — 1829. A fenntebb közölt teljes cím az első számozott oldalon olvasható. Az egész anyag 162 gépelt oldalból áll, hozzákapcsolódik a 89 oldal „Jegyzetek", meg a javasolt fényképek jegyzéke (1 oldal). Kiegészítő oldalak (Házi szerint): betoldás a szöveg 83. oldaláról, betoldás a szöveg 129. és 130. oldalához; a „Jegy zetek"-ben: 1,2,3 lap a 28. oldal 65. sorszámához; 1,2 lapa 67. oldal 86. sorszámához, betoldás a jegyzetanyag 80., 81. oldalához; 1,2,3 lap a 84. oldal 183. sorszámához; 1,2lap a 84. oldal 185. sorszámához; 1 lapa 84. oldal 186. sorszámához; 1,2 lap a 85. oldal 198. sorszámához; 1,2 lap a 85. oldal 200. sorszámához. A zenetörténeti anyag (ugyancsak Házi rendszerezésében, a „Jegyzetek" meg a javasolt fényképek jegyzéke nélkül): I. Rész Az egyházi zene (eredeti aláhúzás!—NA.) 1. A középkor. 2. A reformáció sodrában. ( 1565-1674) 3. A vallásszabadság jegyében. Rauch András. (1606-1674) 4. A katolikus restauráció kora. ( 1674-1829) a) Evangélikus templomi zene. b) Katolikus egyházi zene. II. Rész Világi zene. (eredeti aláhúzás! —NA.) Befejezés. 9 ^ (eredeti aláhúzás! —NA.) 2- 23 oldal' 24- 32 oldal 33- 57 oldal 58- 87 oldal 59- 76 oldal 76- 87 oldal 86-157 oldal 158-162 oldal