Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)
Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Filep Antal: Az ajtó előtti boltozat (A Kisalföld népi építészetének speciális építészeti eleme)
valamint a Mátyus földéről, valamint Nyitrán túl, keletre, a régi Hont területéig e fényképeknyomán felvázolhatóa tradíciónál is építőgyakorlat sok vonása. Különös értéke ennek a gyűjtésnek, hogy tervszerűen, egységes szempontok szerint jártak el. így a rögzítés, dokumentálás nem esetleges. Feltűnő, hogy a fényképek java része úgy készült, hogy a lakóház udvari homlokzata, a lakás bejárata esetleg a gabona tárolására szolgáló kamra jól látszódhassék. Mai szemmel nézve is szembeötlő, hogy a házak tornác nélküli bejáratait sajátosan kialakított építmények védik. Egy fiatalkori műve és A Magyarság Néprajza című összefoglaló kézikönyv-sorozat építő kultúrával foglalkozó részében ezeket az architektónikusan hangsúlyos elemeket Bátky Zsigmond ámbitusok (hambitusok) illetve ellenzők néven említi. 12 ^ Viski Károly ugyanezekről szólván gádorokként jelöli meg őket.Fényképeik nyomán világos, hogy egy és ugyanazt a fogalmat más-más tájszó felhasználásával nevezték meg. A fényképek alapján az is világos, hogy egyszerű, mondhatni igénytelen sár, föld, sövény, gerenda-tartóvázas esetleg tégla épületek tartozékai ezek. A lakóházak két esztétikailag kiemelt, hangsúlyos eleme van a külvilág felé, amellyel mintegy reprezentálhat a ház építtetője: az utcai deszkaoromzat, illetve a ház udvari bejáratát keretező két (általában boltozat hordó) pillér. A pillérek mintegy creszalj széléig a tetőcsurgás és csepegés vonaláig előreugranak, szélesen kiülnek az udvari homlokzat elé. A nyelvterület legnyugatibb pontjáról Pozsonypüspökiből ismerjük — 1965-ben láttuk —, keleti irányban az Ipoly mentehonti községeiben is előfordult. Északon a Nyitra melletti Zoboralja magyarságánál a legutóbbi évtizedekig gyakori volt. Délen Győr-Moson-Sopron megyében a Rábaköz és a Tóköz falvaiban sem volt ritka az 1950-es és az 1960-as évekig, bár számuk hosszabb ideje erősen fogyott. Noha Komárom megyének a Dunától északra eső községeiben biztosan ki tudjuk mutatni e jelenséget, de a mai magyar államterülethez tartozó komáromi részeken mi már nem akadhattunk nyomára. Adatközlőink ennek az épületrészlctnek két fontos funkcióját nevezték meg beszélgetéseink során. Tapasztalatból tudták, hogy a szabadkéményes konyhák lég járása, huzata érzékeny volt az épület udvarán fúvó szélre. Ha a konyhai bejárat elé két oldalt pillért falaztak, a kémény huzatát nem zavarta meg olyan könnyen a szélfúvás. Erre utalt GyőrSopron területén az ismételten hallótt szélfogó megnevezés. Talán az cllenzőszó is hasonló szemlélet alapján keletkezett. A másik értékes sajátságát, hasznát abban jelölték meg, hogy a nád- és zsuppfedésű házak nem ritkán bekövetkező tűzvészeiben a már égő tetőzetű házból a födémek beszakadásáig veszély nélkül minden értéket kimenthettek, hiszen az elégő tetőzetből lehulló, égő anyagok, szerkezeti elemek nem veszélyeztették a mentsében résztvevőket, hiszen a pilléreket áthidaló boltozat megbízható védelmet biztosíthatott. Ezt a megokolást idős adatközlőink oly egybehangzóan fejtetlék ki, hogy abban az egész nagytájra vonatkozó véleményt kell látnunk. A Kisalföldön Martoson és környékein is alapos kutatásokat végző Vargha László az 1950-es évek második felében tartott Műszaki Egyetemi népi építészeti előadásai és gyakorlatai során, illetve későbbi konzultációin ismételten rámutatott még arra, hogy a Kisalföldön sem voltak ritkák a talajszintbe mélyített padlózatú házak. Ezek bejáratait fokozottan kellett védeni a csapadéktól és a tetőzet csurgalék vizétől, hiszen az épületbe könnyen befolyhatott volna a víz, ami önmagában is az épület egészének állékonyságát veszélyeztethette, hiszen a legutóbbi évtizedekig túlnyomóan földfalazatokkal épílkez-
