Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)

Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Fazekas István: Francesco Orsolini kismartoni városplébános hagyatéki leltára 1700-ból

lozás esetén is fontos szerepet játszolt, a meghalt plébános hagyatékának elrendezése az ő feladata volt. Ennek kapcsán kerültek végrendeletek és hagyatéki leltárak Orsolini leve­lesládájába. Az esperes feladata volt továbbá, hogy a hozzá tartozó kerületben az öszeírásokat elvégezze és a tanúkihallgatásokat lefolytassa, valamint az iratjegyzékben található írá­sok szerint az egyes szerzetesrendekre vonatkozó püspöki rendelkezések felügyelete is. Végezetül az esperesi tevékenységével kapcsolatos dokumentumokon kívül a listába ke­rültek olyan iratok is, amelyek Orsolini javadalmaira és a várplébániára vonatkoztak. A leltárt készítők az értékesebb dolgokat ládába zárták és a számvevő házába küldték át, míg a kevésbé értékesek másik ládában a plébános szobáiban várták sorsukat. A köny­vek a nádor könyvtárába kerültek. Ebben is, mint mindenben a nádor parancsának meg­felelően jártak el, aki Eperjesről kelt levelében rendelkezett az apátúr hagyatékáról. Le­velében teljes öntudattal jelentette ki azt az egyébként vitatott és az egyház által soha el nem fogadott tételt, hogy a végrendelet nélkül meghalt pap hagyatéka őt mint kegyurat megilleti. 16 ^ Mint írja:„Némely éretlen emberek a magyar Cancellarian akarnak megh kérni a szegén Apatur jószághát, a ki bennünket illet mint Collatort és Patronust... a borokat mindenestül azonnal a kismartoni Pinczénkbe vitesd és ottan pecsét alatt, tar­tasd. A minémő könyvek marattak, azokat a bibliotecába kőll tenni. A ladak, és más afféle mobiliák mind egy szobába pecsét alatt legyenek, csak a képek a kik a kismartoni házban voltak, maradgyanak a successora számára. Legh főképpen obi igat iok és afféle adós leve­lek jól conservai tassanak, Isten levévén bennünket mindenekrul teszünk disposition" 1 ^ Francesco Orsolini személyiségéről a legtöbbet könyvei árulnak cl. A 85 mü 91 kötete, továbbá a nem részletezett 22 munka és a kalendáriumok a korban tekintélyes hagyaték­nak számítottak. Néhány évtizeddel később a felső-győri kerületben végzett vizitáció során feljegyezték az egyes plébánosok által birtokolt könyvek számát is, ez 25-50 között mozgott. Az egyházi hierarchiában Orsolinivel hozzávetőleg egy szinten álló Zichy György soproni plébános 1670-ben kelt hagyatékában pedig 70 könyvet vettek fel a összeírok. 1 ' Orsolini hagyatéka egy élet gyűjtésének eredménye. Megtalálhatók benne tan­könyvei, Smelius Prosodiája, kéziratos retorika, dialektika. Teológiai képzettségét, tük­rözi vissza az, hogy amíg a spekulatív teológia nem képviselteti magát hagyatékában, addig a kor legjobb morális alkotása, Paul Laymann munkája megtaláható benne. A más vallásúakkal való érintkezést jelzi a kontroverzisták csoportja, nála is megvan a kor leg­népszerűbb és legtöbbet forgatott alkotása, Martin Becanus munkája, a Manuale contro­versiarum. Mindennapi lelkipásztori működést sejtet a prédikációs kötetek magas száma, a könyvek negyedrésze e csoportba sorolható. Tanulságos a prédikációs kötetek szerzői­nek szemrevételezése. A magyar földön is népszerű Engelgrave, Osorius, Paoletti mellett kevéssé ismert szerzők találhatók itt: a domonkos Thomas Buccellini, Vilhelmus Pepini, továbbá Franz Settelin, a kapucinus Procopius Templicnsis emelhető ki. Egyházi személy könyvtára elképzelhetetlen konkordancia és bibliakommentár nél­kül. Az apát könyvtárában e kívánalomnak a kor egyik legismertebb kommentárja, Jakob Tirini jezsuita munkája tesz eleget. A lelkipásztori munka szükséglete indokolja a szer­könyveket, az egyéni feltöltődést és lelki elmélyülést szolgálják a különböző kegyességi munkák, imakönyvek, Ignacius Trinckel Szt. Ignác lelkigyakorlatát feldolgozó műve, Es­terházy Pál imakönyve, Pál fiának, Miklósnak a Vita Christi cimű műve, vagy Lundolph

Next

/
Oldalképek
Tartalom