Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)
Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Tirnitz József: Soproni polgárjogot nyert művészek és a képzőművészettel kapcsolatba hozható mesteremberek a XVI-XIX. században
Ugyanakkor apadás volt a posztókészítőkön kívül, a takácsok, a kalaposok és a kelmefestők között. Abőripar nagyságrendben a második volt. Az esetenkénti arányszám változások szinte kizárólag a lábbelikészítő iparosok izmosodásának függvényei voltak. A második időszakasz folyamán a csizmadiák számának csaknem megnégyszereződése, a harmadikban pedig a csizmadiák és a cipészek létszámának együttes növekedése biztosította a ruházati iparágat közvetlenül követő helyet. A szűcsök, a tímárok, a szíjgyártók és az erszénykészítők folyamatosan fogytak. Csupán a nyeregkészítőknél látszik állandósulás a két periódusban. Az építőipar és a művészeti iparágak, a kulturális igényekkel, s kiegészítésükkel szorosabban szervülőszakmák együttesen sem érték el egyik periódusban sem a tárgyalt többi iparághoz viszonyítva a 10 %-ot. Ez a dolog természetéből következik. A mindennapi élet teremtette sokrétű, általános szükségletek fedezésérc termelő iparosok száma az adott körülményeknek megfelelően alakult. így magától értetődik, hogy a lélekszámban gyaropodó város és fejlődő vidéki piaca pl. egyre több szabót, cipészt tudott foglalkoztatni. Vagy: az igényeknek megfelelően a 18. sz. folyamán itt is felvirágzott a parókakészílő ipar. A borkereskedelem megcsappanása viszont a kádárok számának rohamos ritkulásához vezetett. Hasonló módon, mivel a lőfegyverek tökéletesedésével és használatuk elterjedésével a kard mindinkább veszített jelentőségéből a küzdőtéren, viselését a város vezetősége korlátozta, de egyéb okok miatt is úgy tűnik, Sopronban a 17. századot követően nem volt kifizetődő a kardkészítő ipar. — Az emelkedettebb szellem művészi-kulturális igényeinek jelentkezése és kielégítése ismert konkrétabb külső és belső tényezők együtthatásának függvénye, amelyeknek akár csak érintése is túllépné e vázlatszerű összefoglalás kereteit. Mégsem árt talán annak a lényeges körülménynek a megemlítése, hogy a képzőművészek, építészek munkájának végeredményei általában időállóbbak a kézműipar termékeinéhe viszonylag kis létszámuknak ez fel téllenül egyik magyarázata a mi esetünkben is. Ugyanis oka lehet ennek az is,hogy nem csupán helybeli, hanem idegen építészek, szobrászok, festők 4 ^ szintén hagylak maradandóbb művészi emlékeket Sopronban. Tör; ténhctetl ez úgy, hogy munkáikat, műveiket hosszabb-rövidebb itt-tartózkodásuk alatt készítenék — akár meghívás és megbízás alapján — anélkül, hogy bejutottak volna a polgárok sorába. Az is előfordulhatott, hogy vándorút juk más állomásain, vagy pedig lakóhelyükön készült alkotásaikai értékesítenék ilt. Ennek lehetőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a 19. sz. elején szinte egyidőben két idegenből érkezett képkereskedő is nyert sonproni polgárjogot. Ha az imént említeti okok miatt az elénk táruló számadatok esetleg nem fedik is a valóságos helyzetet olyan mértékben, mint a felsorolt egyéb iparágak esetében, bizonyos tendenciák mégis kitűnnek a viszonylagos értékekből. A mindvégig valamelyes csökkenő irányt mutató építőiparban a kőművesek a 18. századi visszaesés ulán a 19. században ismét növekvő arányban jelentkeztek. A művészeti iparágakon belül, amelyek összességükben mindhárom perióduson át emelkedő arányról tesznek tanúságot, töretlen a kártyafestők, az aranyozok és a hangszerkészítők viszonylagos szaporodása. A festők a 2. periódusban csökkenést, s a 19. században gyarapodást, a szobrászok, továbbá a könyvkötők és nyomdászok a 18. században megerősödést, azt követően, a 3. periódusban visszaesést mutatnak. A kőfaragók az egész korszakon végig apadó arányban tűntek fel.
