Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)
Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Kovács József László: Irodalmi élet, polgári és főúri kultúra, udvari élet Nyugat-Magyarországon a XVI-XVII. században
ríthatatlan katolikus és intranzigens protestáns, aki egyetemista korában a pápában antikrisztust látott (Purkircher); van Bécset feltétel nélkül szolgáló hivatalnok (Radéczy) és a nemzeti ellenállás szükségességét mérlegelő főúr (Batthyány)..." Batthyány Boldizsár még Bécsbe sem utazott szívesen, csak vára biztonságában érezte jól magát, ahogy ez nagynénje, Svetkovics Kata intő levelének részletéből kiderül: „ Hallottam, hogy Kegyelmed nem örömest marad udvarnál, s mikor ott fent vagyon is, hamar elkövetkezik és hazasiet. Ebből embert hamar megjegyeznek.. ." 9 * Mint láttuk, Batthyány Boldizsárhoz fordultak lelkészmeghívás ügyében (vallási döntő ügyekben) soproni lelkészek, a vallásfordulatot befejező Gerengel és társa is: „Herrn Walthasarum Wuod Jani freyherrn zu Schläning unnd Gussing" —Batthyánynak, Szalonak és Németujvár urának címezik kérő levelüket. Még 1585-ben Beythe evangélikus superattendensként kezdte ténykedését. Aligha bátorodik azonban Beythe az egy országrészt — a fél Dunántúlt vitákba borító — vallási vitákba, ha nem tudja maga mögött főúri pártfogóját, majd bizonyos fokig neveltjét, az 1588-ban elhuny Boldizsár Ferenc fiát ( 1570 k-1625). E vitáktól fél évszázadon át (tulajdonképpen Nádasdy Ferenc 1643-as áttéréséig) lesz hangos Felső-Dunántúl. Beythe az 1591 -es csepregi colloquium következtében le is mondott 1595-ben püspöki méltóságáról. Erre az első vitasorozatra utal vissza Pázmány Péter az Isteni Igazságra vezető kalauz III. könyvében. „ A sopron, szála, vas-vármegyei prédikátorok 1598. esztendőben egy rossz, kis könyvecskét nyom tatának Kereszturat, mellyet a lutheristák concord iájából lopogatának" Az „elöljáró hízelkedő levelében " —írja Pázmány— „Bejthe István oly tanu-bizonyságot tett az ő attendenségéhez tartozó predikátorokrul, hogy fejenként lopók, paráznák, ember-öldöklők és mindennemű fertelmes bűnökben heverők. A prédikátorok pedig Bejthének nagy szelídséggel azt felelik, hogy bár töbrül ne, hanem csak szegény Kálmán deákrul gondoskodjék, kit kezével ölt meg Bejthe István." Majd utal Pázmány arra, hogy „Német-Újvárban 1597. esztendőben Bejthe István (...) egy kis könyvet nyomtata, Encomion Ubiquisticon (Typ. Manlian. Sumptib, Andreae Bejthe); melyben nevezet szerént megdicsiri az alatla-való fő-fő prédikátorokat. Némelyekről azt irja, hogy feleségeket ebül kapták és most magok keritői aszony-hőlgyöknek; paráznák, méreg-osztogatók, ember-étetők, etc." A „rosz kis könyvecske" az un. Egyesség könyve, SVMMAIA azoknak az articvlosoknak, kikreöl vetekeodesek támad tanak..." „Immár ti vrasagtok tegien bar itclcteöt feleoleo, ha mi vagiunke okai... Beoithe Istvantul zarmazot agneokheoz illendeo vtalatos zitkozodasnak" Aggnőkhöz, illendő utálatos szitkozódásvolt valóban. A harminckét soros Encomion-töredék Thokoith Györgyről állítja, hogy saját nejének nyomorult keritője, bakbüzü parázna. 10 * „Az mi penig Böythe András koszos rühes verseit illeti" —válaszol Sármelléki Nagy Benedek a Pazman Peter pironsagi-ban— "Mi az oka, hogy ötet meg nem kerestük róla, ha méltatlan nyomatta reánk, ez féle szörniüségeket?" —Megkeresték Beylhét, válaszol a „kőszegi soczé"-nak csúfolt Nagy Benedek tanító. „Jo Vrarn ha közcllyeb laktál volna akkorban hozzánk,(...) igenis megkerestük erről ő kegyelmét: Esküuéssel menteti magát, hogy azokat az rosz verseket sem ő nem írta, sem pedig ő akarattyábol ki nem nyomtatták" A szövegrészt az Akadémiai Kézirattár Ráth György-féle példányában egykorú olvasó húzta alá. „Böythe Andrásis penig az után ( az ki oka vala ez Tragocdiának) sirua
