Házi Jenő emlékkönyv (Sopron, 1993)
Település — Társadalom — Politika — Kultúra (Források és tanulmányok Sopron város és megye történetéhez) - Mollay Károly: A soproniak harmincadvámja 1383-1542
Említettük, hogy Alfoldy Bálint emberei még 1494-ben is ellátták a fogyasztási hivatalt, nyilván a harmincadhivatalt is. Tőlük II. Ulászló megbízásából Kanzler János (Angelus) veszi át, akit e minőségében már április 1-én ismerünk (1/6: 130; Inventar I, 4000. sz.). 31 ^ Júl. 31-én II. Ulászló Sopront és Pozsonyt értesíti, hogy a két harmincadhelyet fiókjaival együtt 5000 forintért két évre Herber Mátyás budai polgárnak adta bérbe (1/6: 135; Pach i.m. 71). E nagy összeg túlnyomó részét a bérlő nyilván a soproninál sokkalta nagyobb forgalmú pozsonyi harmincadhelyen remélte visszakapni annál is inkább, mivel Sopronban 1498-ig talán még érvényben volt Mátyás király említett 1483. évi rendelete a soproniak harmincadrészesedéséről: ezt bizonyítja, hogy Schottel Mihály, az új városi kamarás 1495. máj. 6-án von dem vectigall des dreissigist 22 forintot vételezett be (II/5: 57). 1496-ban Mátyás király említett rendelete (ez eredetileg az 1498-ig tartó 16 esztendőre szólt!) már nem lehetett érvényben: febr. 5-én a jan. 31 -febr. 6-ig Sopronban vendégeskedő (H/5: 59-60) II. Ulászló megengedte, hogy a soproniak által 1498 febr. 4-ig azaz két álló esztendőn át fizetendő harmincadot a város falainak kijavítására és erősítésére fordítsák (1/6:144-145) a királyi harmincados ekkor tehát még mindig csak a nem soproniak harmincadját szedte be, de még Sopron jobbágyai, azaz Ágfalva, Balf, Bánfalva Harka, Kelénpatak, Kópháza és Meggyes lakói sem fizettek harmincadot saját termésű boraik után. Utóbbi körülményre II. Ulászlónak 1498. nov. 5-én kellett figyelmeztetnie Sibaholy (röviden: Holy) Pál soproni, pozsonyi és nagyszombati főharmincadost (1/6: 172), a soproni tanács ez ügyben nov. 30-án Schöckel Bernát városi nótáriust küldte Pozsonyba a főharmincadoshoz (H/5:89). Sibaholy Pál nagyszombati polgár 1494-1511ig mutatható ki a soproni harmincadhivatal élén, de a harmincad beszedését nem ő, hanem emberei, Gruen Frigyes és Horvát Balázs végezték (1/6: 158, 160, 166,188-189; Inventar 1,4090. sz.; H/5:90; H/5: 163; 1/6: 259; Inventar II, 4422 sz.). A soproni főharmincadhely helyzetében lényeges változás 1505-ben kezdődik el: okt. 28-án Akosházi Sárkány Ambrus pozsonyi főispán Sopron vármegye főispánja és Sopron város kapitánya is lesz, a soproni harmincad jövedelméből 160 forinttal elégítve ki a távozó Weitmüller János főispánt és városkapilányt (1/6: 219). Sárkány Ambrus hamarosan a soproni harmincad bérletét is megszerezte; e minőségében II. Ulászló 1511. febr. 6-án Sárkány Ambrust, most már máramarosi főispánt és Sibaholy Pált megerősítette (1/6: 259; Inventar II, 4422. sz.). 1515-ből arról értesülünk, hogy a soproni harmincad fele a királyt illeti, jún. 12-től kezdve már Várday Pál budai prépostot és királyi alkincstartót (1/6: 318), aki ezentúl Sárkány Ambrussal és Polyák Pál budai polgárral tartja kezében nemcsak a soproni, hanem még a sokkalta nagyobb forgalmú pozsonyi harmincadhely bérletét (1/6: 323). Soproni harmincadosuk ekkor Kondé István (1/6: 351). Polyák Pált hamarosan zablati (Trencsén vm.) Salzer Jeromos követte a haszonbérletben. Sopronban az ő és Sárkány Ambrus emberei tevékenykedtek, sőt hatalmaskodtak: két tisztes polgárt és egy papot megöltek, egy polgár feleségét éjjel elrabolták, javait elvitték stb. II. Lajos király ezért 1518. nov. 19-én nemcsak elégtételt követelt Sárkány Ambrustól és Salzer Jeromostól, hanem a soproni harmincad bérletét is elvette tőlük és Várday Pálnak, akkor már királyi kincstartónak engedte át teljesen (1/6: 372-374). II. Lajos oklevelében szerepel a soproni harmincadhely először „fiókharmincadhely"-ként if ilialis tricesi ma nostra Soproniensis), azaz az egykori soproni főharmincadhely ekkor már Pozsony fiókja lett, addigi fiókjaival együtt. A veszprémi püspökké előlépett Várday Pál helyébe az új királyi kincstartó, Batthyány Benedek került, 1519. jún 15-től az ő emberei szedték Sopronban a harmincadot (1/6:381). 1520. jan. 7-én azonban II. Lajos a pozsonyi és a soproni harmincad felét Bornemissza