Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
III. DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK ÉS A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TÉRSÉG STÁTUSZÁT ÉRINTŐ VITÁK AZ 1920-AS ÉVEKBEN
jóval később ugyan (1928 júliusában), de világosan meg is fogalmazta, hogy „a birodalom a locarnoi politika iniciálása óta a dunai államokkal és nevezetesen Magyarországgal szemben politikailag csak kevés érdeklődést mutatott". 294 A Budapestről érkező hírek hatására az osztrák külügyminiszter Ambrózy Lajos követtől helyben is érdeklődött az Anschluss és Burgenland kapcsolatának hivatalos magyar megítéléséről. Ambrózy némileg kitérően reagált, a németekre hárítva a kérdés ódiumát. Megfogalmazása szerint: ismerve a német imperializmust, nem valószínű, hogy ahol Németország egyszer megvetette a lábát, onnan távozni fog. Emiatt semmilyen illúziót nem táplál Burgenland visszaszerzésével kapcsolatban. Egyéni megérzéseit hangoztatva, a követ mindenesetre gondosan kerülte, hogy hivatalos jelleget adjon mondandójának. 295 3.2. A német „semlegességi politika" Nyugat-Magyarország kapcsán Az évtized közepén érdeklődést kiváltó probléma, az Anschluss és Burgenland viszonyával kapcsolatosan, csak rövid időre került le a napirendről. 1928-tól az időközben a Rothermere-mozgalomtól is impulzusokat kapott revindikációs politika képviselői többször hangoztatták, hogy a területet az olasz-magyar kapcsolatok fejlődése és az Anschluss fogja visszaszolgáltatni Magyarországnak. A magyar kormány cserébe majd önkormányzatot ad az egykori Burgenlandnak - hangoztatták a derűlátóbbak. 296 Hans Schoen budapesti német követ már 1927-ben jelezte, hogy bár magyar részről az Anschluss várhatóan nem fog ellenállásba ütközni, Budapest meg fogja kérni az ügy magyar támogatásának az árát. Utalt a közvéleményt az utóbbi időben orientáló politikai hangulatra, amely Burgenland ügyét ismét a felszínre hozta. 297 A német sajtó ezúttal igyekezett elejét venni a magyar találgatásoknak, amiben egyrészt a kisebbségi kérdés kapcsán kialakított újfajta német álláspont is szerepet játszhatott. Németországban 1928-tól egyre inkább felerősödött az aktívabb kisebbségi politikát követelők hangja, s ennek hatása alól a külügyminiszter sem vonhatta ki magát. 298 Másfelől Stresemann még 1927 decemberében úgy érvelt, hogy az Ausztriával való egyesülés magától értetődő, ám egyelőre nem esedékes, ezért a német külpolitika részéről hiba lenne jó előre engedményeket tenni annak fejében. 299 Nem csoda, hogy idehaza nagy feltűnést keltett a külügyminiszterhez közel állóként számon tartott Tägliche Rundschau 1928. február 9-i írása, mely leszögezte, hogy a nyugat-magyarországi lakosság egyszer már nagyon határozottan állást foglalt az Ausztriához tartozás mellett. A magyarországi nemzetiségek 1918-19-ben ugyan nem határozhattak a sorsukról, ám félreérthetetlenül kinyilvánították ellenérzéseiket a régi Magyarországgal szemben, ahol nemzeti fejlődésüket akadályozták - állapította meg a lap cikke. 300 Az írás megkérdőjelezte a soproni népszavazás - „melyet olasz bajonettek és a Héjjas-csapatok árnyékában rendeztek" - legitimitását is. A Tägliche Rundschau határozottan visszautasította, hogy magyar részről hivatalos állásfoglalást provokáljanak ki Németországtól Burgenland ügyében. A cikk mindemellett kellőképp határozott hangnemben kifejtette, hogy a német nemzeti politika egyik fő célja a zárt német nyelvterületek összefogása. „Amennyiben a magyarok az általuk igen jól inscenált Rothermere-akció útján a szomszéd államoktól megszállott tiszta magyar területeket követelnek vissza, minden igazságos németnél pártfogásra fognak találni. Ennél többet nem lehet 294 Idézi: Juhász 1988. 113. o. 295 MOL, KÜM, K 63, 1927-20-7-4716, ül. Haslinger 1994. 112. o. 296 Calice jelentése, 1928. február 9. ÖStA, AdR, NPA, Kt. 799. Z20-604-13/27. 297 Fejes 1981. 24. o. 298 Németh 2002. 137-138. o. 299 Fejes 1981. 25. o. 300 Idézi: Pester Lloyd, 1928. február 11.