Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
III. DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK ÉS A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TÉRSÉG STÁTUSZÁT ÉRINTŐ VITÁK AZ 1920-AS ÉVEKBEN
is bíztak azonban egy újabb népszavazás bázisán nyugvó határmódosítás lehetőségében. 280 Az óvatosabbak ezzel szemben figyelmeztettek, hogy az Anschlusst végrehajtó Németország szomszédsága nem lesz előnyös a nyugat-magyarországi kérdés megoldása szempontjából. Tartózkodóbb vélemények a német radikálisokkal egyébként rokonszenvező magyar fajvédők között is megfogalmazódtak. Utóbbiak szerint a német szomszéd veszélyes lehet Magyarországra, illetve annak határaira nézve. Prónay Pál a nyugat-magyarországi felkelés egyik vezére erről így írt naplójában: „Mi régi határainkat, de különösen a nyugatit csakis egy önálló Ausztriával és a volt nagymonarchia keretein belül tudjuk csak visszaszerezni, és azt feltétlen megtartani." 281 1925-ben valóságos sajtókampány indult Magyarországon a nyugat-magyarországi kérdés békés megoldása érdekében. A Budapesti Hírlap, a Magyarság, a Pesti Hírlap és az Új Nemzedék, nem beszélve a helyi orgánumokról, rendszeresen cikkeztek Burgenland visszatéréséről az Anschluss-kérdéssel összefüggésben. 282 A magyar sajtó — amikor felkavarta a Burgenland körüli állóvizet — tulajdonképpen nem tett mást, mint érzékenyen reagált az osztrák és a német politika fejleményeire. A tisztánlátást zavarta, hogy a német aktuálpolitika - ha érdekei úgy diktálták - esetenként meglehetősen szabadon bánt Burgenland ügyével. A kérdés magyar részről történt felmelegítését 1925 körül nagyban elősegítette, hogy épp ez idő tájt - addig először - német hivatalos részről is valamelyes biztatásban részesítették a magyar igényeket. Amint arra korábban utaltunk, a Wühelmstrasse magyarországi megbízottja, Johannes Welczeck nyíltan kezdte hangoztatni, hogy országa elismeri a Burgenlandra vonatkozó magyar igényeket az Anschluss esetén, és ebből nem csinált titkot osztrák diplomatatársai előtt sem. 283 A tartományról való jövőbeni lemondást azzal magyarázta, hogy a leendő Nagy-Németországnak elemi érdeke lesz mindent elkerülni, ami keserűségre adna okot vele szemben Magyarországon. 284 Elképzelhető, hogy Berlinből megpróbáltak kedvező Anschluss-hangulatot kelteni a magyar közvélemény körében. Ausztria mindenesetre értetlenül állt a nyilatkozatokkal szemben. A német sugallatban rejlő esetleges zsarolási szándékot 285 nem ismerték fel, és nem gondoltak rá, hogy emiatt az addigiaknál jobban elkötelezzék magukat az egyesülés gondolata mellett. Csak találgatni tudták, milyen valódi indítékok állhatnak a német külpolitika — számukra cseppet sem kedvező — üzenete mögött. Az osztrákok szerint a magyar sajtóban megjelent cikkek egy része is német sugallatra született. Konkrétan utaltak az Új Nemzedék Berlinből datált egyik írására, melynek forrása, szerintük igazából a budapesti német követség volt. Calice meg volt róla győződve, hogy német kollégájának színeváltozása jórészt Paul von Hindenburg elnök megválasztásával áll öszszefüggésben. Mint írta, a magyar szélsőséges nacionalista politikával szemben korábban rendkívül kritikus Welczeck az utóbbi időben egyre jobban eltávolodott régi önmagától, és felhagyott a magyarok bírálatával. A német követ magatartásán megütköző Calice és Theodor von Hornbostel ráadásul többszöri tájékozódást követően is olyan benyomásokkal távozott Welczecktől, hogy nyilatkozatai Berlin közvetlen utasítására hangzottak el. 286 Azt sajnos nem 280 Új Nemzedék, 1925 281 Prónay 1963. 201. o. 282 A lapokban amellett érveltek, hogy Ausztriának nem áll jogában magával vinni Burgenlandot az egyesült német államba. A Magyarság szerint a Népszövetség vezetői, illetve az antant államok már korábban belátták, hogy nem volna célravezető, ha a térség félmillió (sic!) lakosa a német világhatalom erejét növelné. Magyarság, 1925. május 15. 283 Franz Calice budapesti osztrák követ jelentése, 1925. június 4., július 15. Vö. Tilkovszky 1996. 414. o. 284 Calice jelentése Heinrich Mataja a külügyminiszternek, 1925. július 10. ÖStA, AdR, NPA, Kt. 17, Liasse Ung. 2/6-2/8, 55/pol. (Fol. 584-585.) 280 Lásd 1.3. A konszolidáció és buktatói 1923 és 1925 között c. fejezet. 286 Calice jelentése, 1925. július 10. ÖStA, AdR, NPA, Kt. 17, Liasse Ung. /6-2/8. Fol. 584-585. Hindenburg a szociáldemokrata Friedrich Ebért 1925-ben bekövetkezett halála után lett köztársasági elnök. Megválasztása a jobbratolódás jele volt a német belpolitikában.
