Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
III. DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK ÉS A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TÉRSÉG STÁTUSZÁT ÉRINTŐ VITÁK AZ 1920-AS ÉVEKBEN
erre semmiféle néven nevezhető joga nem volt, erre a magyar kormányt a magyar társadalom nem hatalmazta fel, s a magyar nép nem fog soha, de soha lemondani Nyugat-Magyarországról, sem Ausztria, sem Németország kedvéért. Vissza kell szereznünk Nyugat-Magyarországot!" 235 Az írás figyelmeztetett, hogy az ügy nem tűr halasztást, a térség hovatartozását azelőtt kell tisztázni, mielőtt Ausztria és Németország egyesülése be nem következik. 236 A sajtó egy részének reagálása arra figyelmeztet, hogy a valóságban mindkét fél - saját közvéleményének nyomása alatt - tett egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat. A Budapesten állomásozó német követ is ezt erősítette meg. Benyomása szerint a Bethlen-kormány Burgenland elvesztését valóban befejezett tényként kezelte, ha ezt a közvélemény felé az integritási elv miatt hivatalosan nem hajlandó is megerősíteni. Hans Schoen 23 ' e mellett arról is tájékoztatott, hogy miután a magyar képviselőház interpellációs ülésén - várakozásokkal ellentétben - nem hangzott el kérdés a kormányhoz, Budapesten remélik, hogy az ügynek már nem lesznek további következményei. 238 Miután kerülő utakon megtudták, amire kíváncsiak voltak, a kancellárián sem igyekeztek tovább firtatni a dolgot. Bizonyos megfigyelések szerint a magyar kormány diszkrét mentegetőzése megértő elnézésre talált Bécsben, ahol pontosan ismerték a magyar belpolitika nehézségeit, és igyekeztek készségesnek mutatkozni a magyar kormány iránt. A feszültség kiélezése azonban nem csupán a magyar-osztrák kapcsolatok nézőpontjából volt káros. Az osztrák kormány belpolitikai okokból is igyekezett mielőbb lezárni a kérdést. Már a vita napirendre kerülése is ártalmas volt, mert egybeesett a burgenlandi Hypotheken-Anstalt alapításával kapcsolatos törvényjavaslat benyújtásával. A jelzálogintézet létrehozását és messzebb menően - a tartomány régóta húzódó pénzügyi, gazdasági konszolidációját nagyban nehezítette minden olyan körülmény, mely Burgenland hitelét rontotta. Különösen veszedelmesnek minősültek e tekintetben azok a felvetések, melyek a tartomány és a határ legitimitását vitatták. 239 A kedélyek rövidesen megnyugodni látszottak. Ambrózy néhány hónappal később részben talán azért, hogy a korábbi kavarodásban játszott szerepét feledtesse - azt bizonygatta az osztrák külügyi titkár előtt, hogy a kétoldalú kapcsolatok, három és fél éves követi megbízatása alatt egyszer sem voltak ennyire jók. A szívélyes együttműködés ellenben nem jelentette a határvidéken élők indulatainak egyöntetű csillapodását. Amikor Peter felvetette, hogy a kapcsolatok javulása Burgenlandban nem érezteti a hatását, Ambrózy kijelentette, hogy a magyar törekvésekkel kapcsolatos rémhíreket eddig a tények hiánya folyton megcáfolta. A magyar diplomata emellett felidézte a Seipellel, egy más alkalommal - október 6-án - folytatott beszélgetését is, melynek során a kancellár arról beszélt, hogy a Magyarországról érkező, csapatösszevonásokról szóló jelentések éppenséggel kapóra jöttek a kormánynak a szociáldemokraták hangulatának lehűtésére. 240 Anélkül, hogy az osztrák félelmeket teljesen alaptalanoknak tekintenénk, látható, hogy a külső veszélyérzettel való manipuláció, ezen belül is a nyugat-magyarországi probléma bizonyos fokú misztifikálása belső politikai játszmák eszközévé vált Ausztriában. A fenyegetettség érzésében rejlő lehetőségeket a kormány és az ellenzék egyaránt megpróbálta saját javára kiaknázni, ha pedig arra volt szükség, mindent megtettek, hogy a veszélytudatot tompítsák. 235 Az írás szerint Magyarország ezt már kétszer elszalasztottá. Egyszer, amikor a felkelőmozgalmakat leszerelte, egyszer pedig, amikor a bécsi felkelés idején passzív maradt. 236 Magyarság, 1927. december 18. 237 Schoen 1926-1933 között töltötte be a budapesti német követi posztot. 238 Schoen jelentése Berlinnek 1927. december 3. PAAA, II. b, Bd. 4, Pol. 6, II. Oe. 1818, (K274512). 239 A bécsi német követség jelentése, 1927. december 22. PAAA, II. b, Bd. 4, Pol. 6, II. Oe. 1893, (K274523) 240 Ambrózy jelentése, 1928. október 9. MOL, KÜM, K 63, 174. cs. 1938. 20/7. t. 1309/928.