Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
III. DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK ÉS A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI TÉRSÉG STÁTUSZÁT ÉRINTŐ VITÁK AZ 1920-AS ÉVEKBEN
3. sz. táblázat A végleges határrendezéssel Ausztriához csatolt községek száma és adatai 1922-ben Község Terület km 2 összes népesség km 2 /fő Mosón vármegyéből 28 1 086,82 46 074 42 Sopron vármegyéből 104* 1 340,50 116 392 87 Vas vármegyéből 195 1 593,91 129 575 81 Összesen 327 4 021,23 292 041 73 * Ebből kettő rendezett tanácsú város Forrás: Lőkkös János: Trianon számokban. Püski, Bp. 2000. 288. o. A területcsere meglehetősen nagy felhördülést váltott ki a hazai jobboldali és területvédő csoportok körében, mivel szerintük a magyar kormány először ismerte el önként Ausztria jogigényét magyar településekre, és - ha ellentételezés fejében is - most első ízben mondott le a saját akaratából a Szent István-i korona elidegeníthetetlen területeinek egy részéről. Ez természetesen nem volt igaz, hisz - ha kimondatlanul is - a velencei egyezmény szintén egyfajta területi alku eredményeképp született. Vas megye nemzetgyűlési képviselője, Lingauer Albin azonban hevesen bírálta a kabinetet, amiért az lemondott a trianoni szerződéssel szembeni passzív rezisztencia elvéről. A képviselő szerint a kormánynak semmilyen körülmények között sem lett volna joga területek átadására, és arra, hogy magyar állampolgárokból osztrákokat csináljon (sic!). Az átadáskor küldöttség jelent meg a Sándor palotában, hogy kifejezze tiltakozását a falvakról való lemondás miatt. Lingauer támadásával szemben a miniszterelnök azzal védekezett, hogy a csere 554 hold területi nyereséggel járt és 855 ember került általa vissza Magyarország határain belülre. Hozzáfűzte azt is, hogy az átadott községek lakossága többségében német ajkú, így zömében nem magyar nemzetiségűek kerültek idegen uralom alá. 161 A delegáció előtt Bethlen egyúttal megígérte, hogy megvizsgálják a kérdést, és sietve hozzátette, hogy a magyar-osztrák határ megállapodás pótlólagos módosítása Magyarország számára jelentős külpolitikai hátrányokkal járna. Feltételezhető ugyanis, hogy az Ausztriával épphogy helyreállt jó viszonyt komoly szakítópróba elé állítaná az egyezmény egyoldalú hatályon kívül helyezése. 162 Ezt Bethlen mindenképp el akarta kerülni, különösen miután a szociáldemokrata kormányzati időszakból örökölt cseh-osztrák orientáció a Seipel-kormány alatt valamelyest gyengülni látszott, s a szomszédos keresztényszociálisokkal jó esélyek mutatkoztak partneri viszony kialakítására. Épp ezen serénykedtek Budapesten 1923 januárjának elején, amikor ismét kormányfői találkozóra került sor, immáron Seipel és Bethlen István között. A kancellári vizit előtti hetekben nagy érdeklődéssel figyelték Bécsben a határ magyar oldalán zajló eseményeket. A soproni népszavazás évfordulója előtt Horthy Miklós zarándokolt el a nyugati határ mellé. 163 A látogatás a burgenlandi határvonal minden fontos pontját érintette. A kormányzó megjelent 161 V. Wied (budapesti német követség) jelentése, 1922. december 9., 27., 23. PAAA, II. b, Pol. 6, R73584. A miniszterelnök a területekről való lemondást Velencével kapcsolatban - korábban és később is - szintén cáfolta. Lásd Bethlen 1928. októberi soproni beszédét. 182 V. Wied jelentése, 1923. január 13. uo. 163 Osztrákok a kormányzó nyugat-magyarországi megjelenését, különösen pedig annak időzítését a kormány békülékeny hangvételével ellentétes fejleménynek tekintették. Követi jelentés, 1922. november, ÖStA, AdR, NPA, Kt. 17, 267/pol. Itt érdemes megjegyezni, hogy Michael Hainisch osztrák szövetségi elnök két ízben, 1922 áprilisában és júniusában tett hasonló körutat Burgenlandban. Lásd Fogarassy 1975. 155. o.
