Tóth Imre: A Nyugat-Magyarországi kérdés 1922-1939; Diplomácia és helyi politika a két háború között - Dissertationes Soproniensis 2. (Sopron, 2006)
IV. A REGIONÁLIS HELYZET ALAKULÁSA A HÚSZAS ÉVEKBEN
tek hűségükkel a régi haza iránt és megmutatták, hogy ragaszkodnak Szent István ezeréves birodalmához, és eszük ágában sincs más országhoz csatlakozni. Hiszem, hogy az ország számos más területén, ha megkérdezték volna a népet, a válasz ugyanez lett volna. Sopron hűsége megdönthetetlen argumentumot adott a magyar nemzet igaza mellett, amire hivatkozni fogunk unosuntalan azok előtt, akik más területen a népet megkérdezni nem engedték." 518 Az évtized végére a soproni példázat mindazonáltal sokat veszített jelentőségéből. Ezt a kérdésben személyesen érintett politikusok meglehetősen jól érzékelték. Akadt köztük olyan - így például az Oszták-Magyar Határmegállapító bizottságban ténykedett UlleinReviczky Antal 519 -, aki megpróbálta a népszavazás históriáját jobban integrálni a magyar revíziós érvrendszerbe. Amikor a francia Monde Nouveau tudományos cikket rendelt Ulleintől, ő a felkérésnek eleget téve, a velencei egyezményről (La Protocole de Venise címmel) szándékozott írni a lapban. Ullein egyrészt azzal indokolta választását, hogy annak idején maga is cselekvő résztvevője volt a nyugat-magyarországi kérdés rendezésének, másrészt szándéka szerint az írás ráirányítja majd a franciák figyelmét Trianon egy ízben már megtörtént revíziójára. A diplomata véleménye szerint a magyar külpolitika nem használta ki az 1921-es népszavazás sikerében rejlő lehetőségeket. „Úgy érzem, a mi revíziós embereink nem helyeznek kellő súlyt a soproni ügynek - mint precedensnek - épp a revízió szempontjából való óriási fontosságára." 520 A példa fontos lehetett az integrális revízió talaján álló csoportoknak és - legalábbis a 20-as évek elején - különösen fontos lehetett az akkor elszigeteltségre ítélt Magyarország külpolitikája számára is, mely a kényszerű beilleszkedési törekvések közepette a hangos revízió helyett a pozitív propagandára helyezhette a hangsúlyt. Erre kitűnő lehetőséget kínált a soproni népszavazás eredménye. Az aktívabbá váló külpolitika azonban már egyre kevésbé igényelte „Sopron" erkölcsi támogatását. A benne rejlő lehetőségek érdekében ráadásul áldozni is kellett. A kormányzati oldal motiváltságát jelzi, hogy a támogatások legdinamikusabban a szavazástól az 1920-as évek közepéig érkeztek, annak ellenére, hogy az 1922. évi választásokon az Egységes Párt súlyos vereséget szenvedett, a soproni mandátumot a kormány belügyminisztere, gróf Klebelsberg Kunó nem tudta megszerezni. A bukást még látványosabbá tette, hogy a nemzetgyűlésbe ráadásul az MSzDP jelöltje, Hébelt Ede került be. Amikor tehát a kormány Sopront különféle előnyökbe részesítette, mindezt abban a tudatban kellett tennie, hogy ezzel egy „szocialista várost" támogat. Szembetűnő, hogy - legalábbis kezdetben - a máshol diszkreditált szociáldemokrácia a népszavazás során mutatott tevékenységének köszönhetően Sopronban a húszas évek első felében szabadabb és hatékonyabb formában tudott működni. 521 Nem meglepő, hogy Peidl Gyula az MSzDP egyik vezetője a parlamentben leszögezte: „abban a tényben, hogy Sopron és környéke magyar maradt, oroszlánrésze volt a szervezett szociáldemokrata munkásságnak. Utóbb hozzátette: „a népszavazást a magyarországi szociáldemokrata párt már olyan időben követelte -, és ehhez a felfogásához változatlanul ragaszkodik ma is - amikor ezt hazaárulásnak deklarálták. " Talán többet elárul, hogy kijelentését - néhány gúnyos megjegyzés kivételével - a jobboldalról nem kommentálták. 522 A pártnak a soproni polgármesterhez fűződő 518 Bethlen serlegavató beszéde, 1928. október 15-én. SH, 1928. október 16. Vö. Bethlen 1933. 267. o. 019 Ullein 1928-ban a párizsi követségen dolgozott. 020 uilein-Reviczky Antal levele a külügyminisztériumba, ismeretlen személyhez. Párizs, 1928. április 30. MOL, KÜM, K 63, 1928-20/7. 225/1928. 521 1921-ben a kormány megbízásából Peyer Károly személyesen járt Sopronban és röplap formájában köröztette a párt választmányának 1921. december 8-i határozatát, mely a Magyarország mellett maradásra próbálta rábírni, az MSzDP híveit. Lásd: Környei 1982. 102. o. d22 Maga Bethlen is kitért a kérdés nyflt színi megvitatása elől, arra hivatkozva, hogy az ünnepet zavartalanul kell a parlamentnek megülnie. Lásd a nemzetgyűlés 67. ülése, 1922. december 7.
