Németh Ildikó: Sopron középfokú és középszintű iskolái a 19. században - Dissertationes Soproniensis 1. (Sopron, 2005)
3. SOPRON KÖZÉPFOKÚ ÉS KÖZÉPSZINTŰ ISKOLAHÁLÓZATÁNAK KIÉPÜLÉSE
alatt. 313 Az 187l-es értesítő négy főelemi osztályt és három reálgimnázíumi évfolyamot említ. Az iskola bővülésével az intézet új helyre költözött, a mai Pócsi utcai épületbe (ma a városi könyvtár épülete), melyet Schwarz Antal cukorgyárostól bérelt az intézet. Csöndes Ferenc további két szárnyat építtetett, amelyek 1871-ben már álltak. Az iskolához nagy kert is tartozott: a Pócsi domb tetején álló háztól egészen a Paprétig futott. 314 1873-ban az intézmény további három reáliskolai osztállyal bővült, és ez év októberében megkapta a nyilvánossági jogot, azaz államilag érvényes bizonyítványt adhatott ki. Az 1875/76-os értesítő közlése szerint „az intézet négy osztályú gymnasiumot négy osztályú reál- négy osztályú elemi tanodát s a középtanodákra előkészítő osztályt foglal magába". 315 Az 1887/ 88-as értesítő külön fejezetben foglalkozott az iskola szervezetével: ekkor már a négy elemi osztály mellett négy reáliskolai osztály és hat gimnáziumi osztály működött. Azok, akik ezen osztályokat már kijárták, továbbra is az internátusban maradhattak, és a felsőbb osztályokat a városi teljes nyolcosztályos gimnáziumokban, illetve a főreáliskolában fejezhették be. 316 A tulajdonos 1882-ben bekövetkezett halála után az intézet lassú hanyatlásnak indult. Az 1890-es években, amikor a konkurens Laehne-féle nevelőintézet második virágkorát élte, anyagi gondok és a növendékek számának erőteljes csökkenése miatt kénytelen volt bezárni kapuit. Az 1883-as középiskolai törvény megjelenése után az iskolák magánintézetekként a kultuszminisztérium vezetése alá tartozó intézmények voltak. A győri tankerületi főigazgató ugyanúgy látogatta és ellenőrizte őket, mint az állami kezelésű középiskolákat. Az iskolák tanári kara bentlakó és bejáró tanárokból állt össze. A bentlakó tanárok egyben nevelőtanárok is voltak, ami azt jelentette, hogy a napi tanítási időn túl is részt kellett venniük az intézeti életben. Ez pedig számos kötöttséggel és viszonylag kevés szabadidőveljárt, így érthető, ha sokan csak egy-két évre vállalták az intézeti tanárkodást. Minden évben volt néhány tanárjelölt is az intézeti nevelők között, akik képesítést szerezvén, valamilyen állami vagy egyházi középiskolába kérték kinevezésüket. Ugyanakkor volt a tantestületeknek több stabil tagja is, akik hosszú éveken át az intézetekben tevékenykedtek. A tantestületek állandó tagjai három-négy tantárgyat is oktattak, heti óraszámuk átlagban 18—22 óra körül mozgott. Az elemi iskolában és a középiskolában egyaránt taníthattak, nemegyszer az elemi iskolai tanító oktatta a középiskolásoknak a készségtárgyakat. A tantestületek tagjainak gyakori cserélődése nem is annyira az úgynevezett rendes tanárokra, mint inkább a más intézetekből átjáró tanerőkre jellemző: ők szinte évente váltották egymást. Bejáró tanárok voltak az evangélikus, katolikus és izraelita hitoktatók, az úgynevezett rendkívüli tárgyak tanítói: a zenetanárok, a vívómester, táncmester, az egészségtant oktató iskolaorvos. Az 1880-as, 1890-es években a reáliskola és az evangélikus líceum tanárai adták a legtöbb órát külsősökként: a líceumi tanárok magyart, latint, görögöt, a reáliskolaiak természetrajzot, mennyiségtant, geometriát, és szabadkézi rajzot oktattak. Általában egy vagy két osztályban, heti 4—8 órában tanítottak. A statisztikai táblázatok adatai szerint a Csöndes-féle intézet növendékeinek száma a kezdeti évek növekvő tendenciái után folyamatosan csökkent, míg a Laehne-intézeté az 1880-as évek végén bekövetkező jelentős csökkenéstől eltekintve, hosszabb távon folyamatosan nőtt. Néhány adat összehasonlításképp: az 1872/73-as tanévben Csöndes Ferenc iskoláját 102, a Laehne-Intézetet 79, 1883/84-ben 46 illetve 54 tanuló látogatta. Csöndesnek 1890-ben 27,Laehneéknek63,az utolsó, 1916/17-es tanévben 129(!) növendéke volt. 317 Az 1860-as, 1870-es években, amikor még a német volt az iskolák tannyelve, a növendékek mintegy kétharmada a városból, Sopron szűkebb vonzáskörzetéből és Bécsből érkezett, de jöttek gyerekek Pestről, Prágából, Brünnből, Bukarestből és Lembergből is. Az 1880-as évek végétől vezetett honossági nyilvántartásokban szinte valamennyi magyarországi megye szerepel, az élen váltakozva Sopron és Pest-Pilis-SoltKiskun áll, ezen felül Alsó-Ausztria, Csehország, Szilézia, Stájerország, Szerbia, Bosznia, és Fiume neve tűnik fel a listán. Érdekességként megjegyzendő, hogy a Csöndes-féle intézet diákjai között voltak az Erdődy, Festetich, Niczky, Széchenyi, Teleki családok gyermekei, valamint a későbbi híres zeneszerző, Lehár Ferenc is. Néhány név azon családok közül, akik a Laehne intézetben neveltették fiaikat: Batthyány, Csáky, Lónyay a nemesek, Lenk, Handler, Lederer, Storno, Winkler a ma is ismert soproni polgárcsaládok közül. 318 Összegzésként elmondható, hogy a magánintézet, mint képzési forma új jelenség volt a 19. század második felében Magyarországon. Egy viszonylag szűk réteg igényeit elégítette ki — gazdag nemesi famíliák és jómódú polgárcsaládok küldték ide fiaikat. A Csöndesés a Laehne-intézetet külföldi példák nyomán szervezték meg alapítóik. Céljuk az volt, hogy egy olyan neve-
