Németh Ildikó: Sopron középfokú és középszintű iskolái a 19. században - Dissertationes Soproniensis 1. (Sopron, 2005)
2. ÁLTALÁNOS NEVELÉSTÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS, KÜLÖNÖS TEKINTETTEL A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI RÉGIÓRA
A felsőbb leányiskolák felügyeletét a minisztérium ugyanolyan rendszer szerint látta el, mint az egyéb középfokú iskolákét. Az 1883. évi középiskolai törvény értelmében az állami és a katolikus felsőbb leányiskolák a kultuszminiszter közvetlen rendelkezése alatt álltak, a törvényhatóságok, községek, társulatok, magánszemélyek, valamint a szerzetesrendek és az izraeliták által fenntartott iskolák a minisztérium vezetése alá tartoztak, míg az egyéb felekezetek tanintézetei fölött csak a főfelügyeletet gyakorolta a minisztérium. A közvetlen felügyeletet 1897-ig a királyi tanfelügyelő együtt gyakorolta a miniszteri biztossal, 1897-től 1916ig egyedül a miniszteri biztos hatásköre a felügyelet, 1916-tól pedig a királyi tanfelügyelőé. 1895-ben nagy áttörés következett be a nők iskoláztatása terén. Ferenc József királyi rendeletben engedélyezte, hogy a továbbiakban nők is szerezhessenek diplomát az egyetemek bölcsészettudományi, orvosi és gyógyszerész karain. Az egyetemi felvételhez azonban továbbra is érettségire volt szükség, amelyet a felsőoktatásban továbbtanuló nők a kezdeti években mint a fiúgimnáziumok magántanulói, magánúton szereztek meg. A rendelet megjelenése után kezdődött meg a felsőbb leányiskolák mellett a gimnáziumi tanfolyamok szervezése, melyek idővel önálló leánygimnáziumokká fejlődtek. 69 Erre csak 1901 után kerülhetett sor: mivel külön törvény nem rendelkezett ezekről az iskolákról, a leánygimnáziumokat az 1883. évi törvény adta keretek szerint, a fiúgimnáziumok mintájára szervezték meg. 7 " 1916-ban tették közzé az első miniszteri rendeletet a leányközépiskolákról. (A leányközépiskolák szervezetének törvényi szabályozására csak az 1926. évi XXIV. tc. keretében került sor.) Az 1916. évi 86.100. sz. vallás- és közoktatásügyi miniszteri rendelet — amely az állami, községi, társulati és magánintézeti leányiskolák szervezetét szabályozta — három típust különített el a középfokú leánynevelő intézeteken belül. Továbbra is fönnmaradt a felsőbb leányiskola, mely egy hetedik évfolyammal kiegészülve elsősorban a továbbtanulni nem szándékozó lányoknak nyújtott általános műveltséget, valamint háztartástani és gyermeknevelési ismereteket. A hetedik osztály elvégzése után a növendékek — nem kötelezően — záróvizsgát tettek, de ezzel még nem kellett befejezniük tanulmányaikat. Lehetőségük volt egy, a felsőbb leányiskolához kapcsolt nyolcadik, nevelőnőképző osztály elvégzésére, vagy átmehettek különbözet i vizsgával a tanítónőképzők negyedik évfolyamára, esetleg a kereskedelmi vagy akár a színművészeti akadémián is továbbtanulhattak. A második iskolatípus a nyolcosztályos, érettségivel záruló leánygimnázium, amelynek alsó tagozata esetenként a felsőbb leányiskoláéval közösen működött, míg a felső négy osztály — a fiúgimnáziumokhoz hasonlóan — az általános műveltség közvetítése mellett hangsúlyozottan a felsőfokú tanulmányokra készített elő. A harmadik típus a felsőkereskedelmi leányiskola, mely a szélesebb középosztály leányai számára tette lehetővé önálló keresetet biztosító szakma elsajátítását. 71 2.7. TANÁRKÉPZÉS: A SZERVEZETT PEDAGÓGUSKÉPZÉS KIBONTAKOZÁSA A 1Q. SZÁZAD FOLYAMÁN A középiskolai tanárképzés, sőt általábana tanárképzés szervezetéről az első Ratio még egyáltalán nem rendelkezett, hiszen az akkori közfelfogás szerint a megfelelő tanszemélyzet alkalmazásáról az iskolákat fenntartó egyházi szervezeteknek kellett gondoskodniuk. Hagyományosan a magasabb iskolát (gimnáziumot, akadémiát,református kollégiumot) végzetttanárok(több ízben a felsőbb éves diákok) tanítottak a középszintű iskolákban. Közülük nem egy külföldi egyetemeken hallgatott néhány félévet különféle tudományszakokon. Az államilag szervezett pedagógusképzés megindulása azonban mégis az 1777. évi rendelkezéshez köthető: első csírái a Ratioban előírt, a normaiskolák mellett megszervezendő tanítóképzők voltak. Az első magyar katolikus tanítóképzőt 1828-ban szervezték meg. Az 1840-es évekig öt ilyen intézetet állítottak fel az országban. A protestánsok továbbra is saját képzésük keretében oktatták a tanítójelölteket. Először az 1845-ös, az elemi iskolák szervezetéről szóló rendelet írta elő országosan, hogy tanítónak csak tanítóképzőt végzett személy nevezhető ki, elősegítve ezzel a tanítóés tanítónőképző intézetek elterjedését. 72 A középiskolai tanárképzés állami szabályozását az 1849-ben megjelenő Entwurf tette szükségessé. Előírta, hogy a középiskolában kizárólag középiskolai tanári képesítéssel rendelkező szaktanárok oktathatnak. Ez egyben az egyetemi képzés szervezetének megváltoztatását is jelentette. Az 1850-es években állították fel azokat a „tanárvizsgáló bizottságokat" amelyek a bölcsészkartvégzett középiskolai tanárjelöltek tudását voltak hivatottak ellenőrizni az adott szaktárgy, valamint a neveléstudomány és az oktatásmódszertan kér-
