Egy új együttműködés kezdete; Az 1622. évi soproni koronázó országgyűlés - Annales Archivi Soproniensis 1. (Sopron-Budapest, 2014)
A diéta és a koronázás színhelye: Sopron - Tóth Gergely: Az 1622. évi soproni címerbővítés. Előzmények, utóélet, szövegközlés és fordítás
kedne korábbi reprezentációs tevékenységébe, intenzív heraldikai érdeklődésébe. Persze amilyen könnyű egy ilyen feltevést valószínűsíteni, annál nehezebb bizonyítani, ha nem maradt fenn írásos nyoma a polgármester kezdeményezésnek. Rögtön le kell szögeznünk: még ha feltételezzük is, hogy Lackner ötlete volt a címerbővítés, az nem valami saját heraldikai lelemény volt, hanem egy kész minta alkalmazása. A kétfejű császári sas címerben történő alkalmazása aló. századtól kezdve nem volt példa nélküli a császár által adományozott (nemesi) címerekben, még Magyarországon sem — ahogy azt többek között a már említett Thurzó-címer is mutatja.40 Lackner ismerte a Thurzó-címert, tehát ismerte a császári kétfejű sast úgy is, mint címeralakot — továbbá egyértelműen ismerte annak ekkorra már kiforrott ikonográfiái jegyeit (tollazat, a két fej között a császári korona alakja stb.), hiszen ezt pontosan alkalmazta a már említett műve (Coronae Hungáriáé emblematica descriptio) címlapján. De ha nem ragaszkodunk ahhoz a feltevéshez, hogy Lackner kezdeményezte az 1622. évi címerbővítést — bár minden jel erre mutat —, akkor is látni kell, hogy a mondott eseményről teljesen hamis és anakronisztikus interpretációk születtek, amelyeket egyrészt a negyvennyolcas szabadságharcos retorika táplált („osztrák sas”), másrészt az 1990 előtti történeti gondolkodásra oly’ jellemző osztályharcos „kuruc” gondolkodás („labanc filozófia”, „a császári sassal nem lehet hazafiságra nevelni”). Ezek mentén születtek olyan, fentebb már említett elképzelések, miszerint az uralkodó a címerrel mintegy figyelmeztette Sopront, és saját tulajdonjogát hangsúlyozta a város felett. Valójában Sopron az 1619—1621-es „Bethlen-korszak” alatt sem szakította meg a kapcsolatot a bécsi udvarral, s különösen nem a mindig is császárhű Tóth Gergely 40 Igaz, gyakori sem volt. Sopron előtt az Erdődy, Gersei Pethő, Rákóczi és a már említett Thurzó család kapott egy-, illetve kétfejű császári sast a címerébe. A 17. században is elég ritka. Lásd: Kóta P.: i. m. (10. jz.) 21—24.; Csille, i. m. (20. jz.) 67—70. A városi címerek tekintetében tanulságos példa a Sopronhoz közeli Kismarton esete, amely III. Ferdi- nándtól kapott a címerébe császári sast — igaz, egyfejűt. Szatmár városának viszont 1721- ben nem engedélyezték címerének kétfejű császári sassal való bővítését. Lásd: Kóta Pi. m. (10. jz.) 21—23. Külföldi példát is lehet találni a korszakból. A Goéss családnak 1632. jún. 1-jén adományozott II. Ferdinánd grófi címet és címerbővítést: a címer felett itt ugyancsak a kétfejű sas szerepel, a sas mellén pedig az „F. II.” felirat (Ferdinandus IL). Ez a megoldás, illetve maga az elhelyezés is erősen emlékeztet a Sopron-címerre. Lásd: A. M. Hildebrandt J. Siebmacher's grosses und allgemeines Wappenbuch, in einem neuen, vollständig geordneten und reich vermehrten Auflage... IV. 8. Der Kärtner Adel. Bauer und Raspe, Nürnberg, 1879. 29, 31. A címert lásd uo. Taf. 3. A kérdésre további irodalommal még lásd: Cst^i i. m. (20. jz.) 67. 302
