Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben
II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - ady és szent-ivány
halálának idei emlékünnepén mégis ez talán a Iegvalóságosabb Ady-létezés. Látszatra icike-picike történés: egy politikus cseveg Adyról. És a könnyű csevegésből súlyos vallomás lesz. Vallomás, mert: megérzés, egy kicsit lelkiismereti kérdés ... és így gondolom: vallomás behunyt szemekkel, mert talán még mindig lámpalázas a szó. Ha lámpalázasan is, de mégis kibuggyant a szó: ,,Adyban élt a nemzet szeretete, az aggódás az ország sorsáért... Folyton vérző életereje szinte megtestesülése volt Magyarország életútjának." Ne áltassuk magunkat, ne ujjongjunk, ne zengjünk hálaéneket. Olyan természetes az, ami történt. „Die Toten reiten schnell! ..." Mégis megállító, mégis jóleső. Magyar politikus mondta. Azzal, hogy mondta — vállalta. Azzal, hogy vállalta: túlemelkedett az átlagon. Túl azon a rettenetes halálhangos zenebonán, melynek neve: magyar politika. Pártember, pártvezér, politikai tekintély mondta. És behunyt szemmel — múltba vissza, jövőbe előre — kelleti néznie, hogy elfelejtse magában az adottságoktól függő politikust. És bátorság kellett hozzá kimondani azt, amit igazságnak érzett. Mert — ne feledjük: magyar politikus, magyar párt előtt Ady még mindig: bűn és hazaárulás. „Die Toten reiten schnell..." Nem sok történt, mégis elég. Egy ember, felelős, vezető állásban levő pártember, egy pillanatra felülemelkedett a kötöttségeken, és valójában — ember lett. Ezt, félek, magyar politikusnak nem lehet bűnhődés nélkül megtenni. A magyar politika átlagos hangosságában és eredményében mindenben ellenkezője annak, ami Adyt jelenti: ami a szükséges magyar jövőakaratot jelenti, ami magyarságunk embertelen voltát káromolta, hogy félőn és dacosan magyarságunk kincses embervoltát prófétálja, akarja, ígérje és ajándékozza. Mert ez a magyar Ady, ilyen a magyar Ady. A világmindenségbe, a kozmoszba, a testvéri együttélésbe, népek örömébe és fájdalmába robbant magyar szó és magyar tett. Az emberi tett. A közös emberi kötelesség. A jobb, a szebb, az emberibb föld megteremtése. Szinte hihetetlennek hangzik, hogy egy szlovenszkói magyar párt vezérembere már eljutott volna oda, hogy Ady — hozzáért. Hogy meglátta, megízlelte, megítélte és az ajkára vette. Hogy az ajkára vette gúny nélkül, káromkodás, átok és vádböfögés nélkül. Az ajkára vette: kóstolgatva a nehéz bort, mely részegít s kínozva józanít, és kisöpri a múltmámor bűnpelyváit, a frázisszavak hazugságát, megmarkolja az emberi szívet, és görcsbe húzza az öröm játékait. Az ajkára vette, mert ígér — keserűn, dacosan, emberi mó-