Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

II SZIGORÚ SZEMMEL (1924-1934) - szabolcska-emigránsok

szabolcska-emigránsok Nem nyárra való ez az egész história. Kicsit szomorú, kicsit elkésett és egy kicsit — félek — nagyon is igaz. Végered­ményben így mégiscsak nyárra való: el lehet felejteni, el kell felejteni... el sem kell olvasni. Nyáron sok minden más fontosabb és szebb és igazabb: fiatalnak csők, öregnek kártya és vinkó, nénéknek emlék, asszonynak fürdőtrikó, férjneik drága pénzen szerzett, könnyű nyári agancs (őszre lehull) ... tehénnek zöld fű, kaszának hullott rend ... Mert ilyen a nyári élet: szebb és igazabb és fontosabb. A kevés­bé szép, a kevésbé jó, a kevésbé fontos, a tavaszról itt re­kedt, az ilyen: Emlékkel kezdődik: a párizsi Grand Caféval, ahogy hato­dikos gimnazista korunkban, a poétika tankönyvéből felénk csapott, amikor bús, szegény vágyak szép gazdagsága még könnyet lopott: „mi van azon sírni való, hogy a ménes" ... hogy a ménes, hogy a ménes: még nem értettük, csak érez­tük a szomorú lángot. És szép volt, igaz volt... Aztán: fia­tal életünknek első cinizmusába belénk hullt egy távoli felelet. Ökölbe szorult fájdalom, gúny és üzenet, amit vala­ki odakarcolt a szépnek és kéknek hitt égre: Ti már ne is üzenjetek szegény, öreg Költőcske Mihálynak. Régen volt mindez, és most évek — jaj, milyen évek — után az erdélyi költő 1924-ben már nem láthat semmit. Em­léket — semmit. Régi üzenetet — semmit. 1924-ben új átok sír a régi hegedűn: védelem, tiltakozás, seb és fáradt seb­marás: ítélet, szomorúság, kétségbeesett és — igaz. nem üzenet, ha holt üvölt, nem lélek: borgőz, hullabűz, kísértetnek, költőnek gyatra, nem, ő nem fér a gályapadra, melyhez hívottak sorsa fűz. (Kádár Imre) Szabolcska Mihályról van szó. Költő, ünnepelt, jubileumot ülő költő. Hivatásában, költeményeiben — szeretetapostol. Költő pap. (Adassék meg a tisztelet... Ámen.) Mégis, ez 6 Vigyázó szemmel

Next

/
Oldalképek
Tartalom