Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - új auróra: 1924

idején — támpont akar lenni. Az árvaság ereje túllépi az egyént, a közösségnek tartozó munka megfeszíti az akaratot: megérzi a mába lökött ember jobb jövőt követelő ritmusát. Testvértelen magyarságában megérzi a nagy emberi testvériség biztató ethoszát, életmentő eszközét: az irodalmat. Az új értékek, új meglátások, a jövőépítés színeit, elemeit beolvasztani a változások dacára is egyetemes magyar irodalomba: ez lehet csak a szlovenszkói irodalom célja és jelentősége." Ennek a fokozott célkitűzésnek természetes következménye: minden irodalmi igényű könyv magamagától adódón követeli az életre képes mondanivalók művészeti minimumát: a válogatás, fegyelem, felelősség és tudás munkáját. Kísérletezni nem szabad. A próbálgatás, dadogás — tudás, teremtés nélküli becsületes igyekezet: nagyon hamar megelégszik a maga kis szerény nézetével, miáltal képtelenné válik erősebb, újabb élő hangok befogadására, szemlélésére. Tompultsága csak megszokott, ismerős szavakra éled, az erősebb hangra riadtan elfut. Pedig minden, ami régi, minden, ami megszokott, nem adhat ma életet. Váró remegéssel, örök kaputárással kell kifelé fülelni. Kis zümmögések, fullasztó csend után kétszeres jó a kevés, az igaz, a szép észrevett dokumentuma. Ezért nem szabad kísérletezni. Játszani. Hiúságot kielégíteni. írói címre pályázni. Itt minden fokozott súllyal éled. Ha érték: a sivárságban örömmel, melegen felcsillanó ígéret. Ha értéktelenség: égetőn, szégyenítőn kiabáló értéktelenség. Erdélyben az egészséges irodalmi fejlődés útján eljutottak oda, hogy az irodalom magamagától követeli ítélőszékét, a tekintet nélküli kritikát. Az ötödik év végén kiadták a jelszót, a kíméleti idő lejárt! Ma harmadszor krónikázzuk a becsületes igyekezet évenként ismétlődő munkáját: a pozsonyi Mipsz*-almanachot. De gyávaság lenne rögtön ki nem jelenteni: ennek az irodalmi igényekkel fellépő évkönyvnek — az irodalomhoz és közelebbi megjelöléssel: a szlovenszkói magyar irodalomhoz vajmi kevés köze van. Az irodalom mértékei öröktől ismétlődő újjáéledéssel, minden tekintetben egyformán kötelezők. Amelyik irodalmi mű ezt a mértéket elejti vagy meg sem közelíti: az lehet a magyarság érdekében kifejtett igaz szándékú munka, de irodalom csak akkor, ha nem felejti el: van kötelesség, felelősség — kritika, mert van művészet; művészet, melynek élő törvényei vannak, semmiből teremtő hatalma: az alkotás ereje, az akarat formát kapott * Magyar Ifjak Pozsonyi Szövetsége