Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - hírfejek

profilból figyelni valakit... sarokba bújva, sunyi biz­tonságérzettel — az is valami. De csak ezt látni, csak így nézni, és ezt hangosan, pletykás, gyerekes rosszasággal, fö­lényes hangossággal új meg új hihihi-nevetésre cipelni — hát ez is valami. Gúnyolni csak nyílt sisakkal, teljes igaz­ságérzettel lehet. Aki nem így teszi, az saját gyengeségét fojtja erőduzzasztó röhögésbe. A profilnézés mindig — gyá­vaság. A műfaj: nagy emberek hálósapkában, mindig — ponyva. ízléstelen vásári komédia. Gúnyolni valakit azért, mert Isten profilban másnak teremtette, mint a vásári ki­kiáltót — az is valami. A vásári komédiás szerint: keresz­tény erény. Arról az emberről van szó, akit — a kikiáltó szerint — „profilban bátran Rombach utcai tojáskereske­dőnek lehetne nézni..." Bátran: a sarokból elintézve. Csak az a fontos. A többi semmi. Hogy szembetalálkozva fel kell ismerni az embert és köszönteni: a tudás, a munka előtt meghajolni, látni, nézni, becsülettel értékelni, vagy leg­alábbis az elhamarkodott ítéletet megfontolni, és a „test­vérszeretet" alól kikívánkozó gúnyt elfojtani... hogy szemtől szembe másképp lát és igazat lát az ember: félek — hiába próbálom meggyőzni a bátor kikiáltót. Aki szem­től szembe méri az utat, az döbbenve fogja látni, hogy a Rombach utcai zsidó, a tojáskereskedők cégjegyzéke helyett a magyar irodalom és az emberiesség értékkönyvébe van bejegyezve. Aki ezt látja: annak fájni fog, hogy ilyen érté­kű élet szó nélkül kénytelen eltűrni a rosszakaratú, gyere­kes nyelvöltögetést. Talán még mentegetőzésre is provo­kálják, és akkor szomorú rezignációval újból elismételheti: „Mikor Berlinben megkérdezték, hogy voltaképp miben állt volt az irodalmi forradalom, melynek vezetésében, mint hallották, ludas valék, azt voltam kénytelen felelni, hogy: képzeljétek el, hogy valaki bejárná nálatok a nagyobb váro­sokat, s felolvasást tartana, hogy nem csupán Ernst von Wildenbruchot lehet költőszámba venni, de talán Gerhart Hauptmannt is!" íme: a Rombach utcai tojáskereskedő igazi arca: Ignotus. Van Mécs Lászlónak egy verse, melyben fiúi szeretettel áldoz egy ősz hajú aranymisésnek: egy szép, gazdag, drága élet értékének. Az utolsó sor szomorú panasz: A szeretet ünnepli és csodálja. S a gyűlölet mind, mind e sok csudás Értékre egy szót lelt a lelke mélyén: „Csuhás..

Next

/
Oldalképek
Tartalom