Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - élünk ám még, cimbora

emlékét. Egyformán vagyunk szenvedők; nincs bennünk más, csak a szenvedők, a megalázottak jósága és szeretete, egymás gazdag ajándékozása. A katedráról könnyezve permetezik ránk a sose érzett élet: a tavasz szent említése ... tisztelettel, ajándékozón adjuk vissza a szó melegét: élet. És tudjuk, hogy az ablakon át messzi galíciai mezők és olasz sziklasírok sóhajai bújnak mellénk: tavasz, élet, tavasz . .. kezdődő, hirtelen, diadalmas él-etragyogás ... Tíz éve. Ma az élők is kísértetjárással bújnak vissza az emlék melegéhez. Nem tudom, hol van most Götz István dr. Tavaly olvastam valahol, hogy „a volt Felső-Magyarország legkitűnőbb természetrajz-professzorát" az új rezsim elmozdította állásából. Elér-e hozzá ez az írásom? Szeretném tudni, hogy látta-e, elolvasta-e. Szeretném, ha élete mostani napjaiban maga mellett tudná az összesereglett hűtlen osztályát: ezt a furcsa sereglést, bocsánatkérést. A megcsaltak megértő, szép köszöntő, meleget adó — jutalmát. A szomorú egymásnézést. (PRÁGAI MAGYAR HÍRLAP, 1923]" élünk ám még, cimbora Most az egészen mindegy, ki kiáltja felénk: az egyszerű nyúlvadász vagy a szabad amerikai ember: Francis Jammes vagy Walt Whitman... Tavasszal, fűhempergésben, hirtelen ugrással, örömmel kitör belőlünk. A napnak mondjuk, a kutyánknak kiáltjuk, nézzük a szembejövők arcát, hogy rácsókoljuk az örömöt: élünk, élünk! Hogy megmondjuk nekik a csodát, amit már el sem lehet hinni, mert annyira kilopták belőlünk, annyiszor szétnyúzták bennünk, hogy el sem tudjuk hinni: itt van a pillanat, amikor behunyhatom a szemem: most jó, most szép az élet... tudom: van napfény, * Egy évet tévedtem, mert a sztrájk 1914-ben volt.