Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben
I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - egy régi sztrájkóra emléke
gásba, tartja egyensúlyban. Él az élet: a szivárványszíneket bevonja a szürke láva. Hamvazószerda — mindenkiért, még jó meleg téli napokban is, érted is, lila sapkás lány. Látod: az ügyetlenül elárult sötét sarok. — Ezért nem lehet. De kint fussanak a vonatok; egyszer-egyszer kinézünk, és ha meglátjuk a lila sapkás lányt — örülünk: él az élet. Él az élet — valahol messze: csak az ablakon kell kinézni... Csalni, lopni, nézni... Előbújni és elbújni a szivárvány lopott színeivel: üveggömbös kertben a lila sapkás lány ibolyát szed. (KASSAI NAPLÖ, 1923] egy régi sztrájkóra emléke Tíz éve. Kezdődő tavasz volt, hirtelen jött februári csalókás életragyogás. Fiatalok voltunk: a rozsnyói ev. főgimnázium hatodikosai. A vén szürke templom lombtalan bokraira gyéren, halk muzsikával leereszkedett a méhek kis csapata. Az udvaron a tízperc utolsó leckenézése fáradtan, kedvtelenül hullt le rólunk, és néhány lépésre, a leánypolgári kerítése mögül hívón, csalókásan kacagott ifjú, fejletlen, kezdődő titkok lányos ígérete. A kerítésen kihullt fagörcsök lyukai: apró kezdések komoly bámulása, nagy titkú üzenetváltások postája. A tízperc rövid volt, és tavasz akart lenni, a könyv kihullt a kézből, és voltak, akik felkapaszkodtak a kerítés tetejére, hogy többet lássanak — ők voltak a hősök, akik fütyülnek a veszedelmekre. Utána ásványtanóra jött, sok szekunda és Götz tanár úr célzása arra a bizonyos „kezdődő tavaszra", kerítéskapaszkodásra. Másnap egy ív járt körül az osztályban: tavasz jegyesei, tavaszvárók, életre kelők a tavasz falanxos jogán írták oda a nevüket. És 11-én, szerdán reggel, didergő reggeli napsütésben megcsináltuk nyolctól-kilencig a sztrájkot. Kicsit remegve, hosködőn levonultunk a Sajó-partra. A kis Pityke romantikáról is gondoskodott, néhány gallyból máglyát rakott, és a „hitlevél" széttépve berepült a tűzbe, ne lehessen árulója senkinek sem. Jaj .. . aztán rossz napok jöttek. A hatodik