Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - az elátkozott krisztus-festő

ábrázolása". Ezt az örök emlékezetű egyoldalúságot, ezt a mindenek felett álló hitet olvasztja bele Servaes tizennégy kartonjába, a passió tizennégy állomásába, a Kruiswegbe, mely az expresszionizmus egyik legművészibb, legjelentősebb megnyilvánulása. Egy karmelita kolostor számára készült. Ott függött a falakon, a meditációs délutánok csendjében művészetének igazsága: Krisztus szenvedése. Onnan beszélt lelkének hite: a lebukott fej — a csodabarlang kulcsa. És karinges papok jöttek, Krisztus szolgái — és botránkoztak, és meztelen lábú, csuhás barátok jöttek — és leborultak előtte, és nézték és sírtak. És a harc megindult: Belgium és Hollandia majdnem minden egyházi és művészeti faktora részt vett benne. Pró és kontra. Laikusok és kritikusok. A belga bíboros, Mercy, Servaes mellé állt, de hasztalan volt minden. Rómából megjött a parancs — a képeket le kellett szedni. Servaes azóta városról városra jár (Németországban, és talán hozzánk is el fog jönni], visszautasította a belgiumi kormány elégtételét, mely az állami múzeum számára akarta megszerezni a képeket, jár városról városra hittel, és igazságot keres Krisztusának és művészetének, művészete igazságával megint csak — Krisztusnak. Fiatal életem egyik legnagyobb élménye fűződik ezekhez a képekhez. Egy fél éve keresek, kutatok, tanulok, hogy megvédjem, hogy ismertessem, hogy szavak keljenek a tollam alól, erősek, bátrak, komolyak, megingathatatlanok, hogy ennek az élménynek első tisztaságát új teremtődésben, új szavakkal papirosra vessem, hogy másoknak is megmutassam, én, aki annyi mindent köszönhetek ennek a Kruiswegnek. Nézem a világ képtárainak rokon képeit, olvasom az írott szót, kiindultam szent Domitilla katakombájából, és eljutottam Kokoschkáig, Schmidt-Rottluff „1918"-al bélyegzett Krisztus-fejéig, az evangéliumtól — Péguy Litániajáig, és minden visszavezet hozzá: az elátkozott, kirúgott Krisztus-festőhöz: Servaeshez. Most az ajándéknak, az idős testvérnek, a barátnak akarok áldozni, aki leveleiben annyi hitet küld nekem, akinek arcképe itt áll az íróasztalon: valami igazi egészség, mitikus őserő, tisztaság néz le rám, a legtisztább magyar típus, barázdált, vastag bajuszú paraszti arc, kemény hit, akarat ügyel a tollam minden mozdulására. Albert Servaesnek, a nagyhétnek, a passiónak áldozni, melyet ő küldött nekem, a 14 képnek, mellyel nekem is városról városra kéne talán járnom, a legutolsó „attrakciót" üzleti kirakatok üvegei