Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben
I SZOMORÚ SZEMMEL (1920-1924) - tábori posta
magam falujába, én kedvesemnek vigasztalására, ebben tudósítlak egészséges vagyok, mejekhez hasonlót néked is kívánok. Szeretett kedves rózsám, fűzfa is lehajtja ágát, Gerlice madár is siratja a párját, hát én téged rózsám hogy ne szeretnélek, mikor teutánad majd megöl a bánat. Már most kedves rózsám kivánom ezeket száz csókái lezárom ezen levelemet, hű maradok hozád Koporsóm zártáig áldjon meg az Isten számtalanszor adig bánatos levelem ezutal bezárom, amejre válaszodatt égő szível várom, isten legyen veled Kedvesem rózsám töbet nem írhatok levelemre sűrű könyeket hulajtok, szép piros véremmel le is pecsételem igy külöm el neked kedves rózsám isten veled, velem is. Jellemző, hogy ezt a levelet nem egy kezdődő szerelem trubadúrja írta, de a férj a feleségnek. Sokszor versbe van szőve a közönséges próza [az előbbi esetben a vers szövege teljesen kitölti a levél tartalmát), amikor a levélíró azt hirtelen abbahagyja, és mintegy vigasztalásul a gondokkal telített mondatok után vagy az elmondandók gyatra kifejezésén bosszankodva — hozzáfűzi: „De írok egy jó verset", és néha ez a vers aktuálisan kapcsolódik a témához, a háborúhoz: Fényes napsugárnak ragyogó fényénél írom a levelem harcok zenéjénél, az olasz muzsikál, mi pedig táncolunk, örömmel telnek el éjelünk, napalunk. Víg lakodalom ez mejnek halatára az öröm zene jár halál országába. Vőfély nem hívogat mégis minden gyerek Otterem hol Srapnel Gránát pereg Ijen mulatságot rendeztünk it ma is Táncol a vőlegény, meg a menyaszony is Nem tudom miért volt olyan jó kedve Pedig az asztal sem volt megterítve Ijen mulatságba nem hívlak titeket Maradjatok othol őrizni a megyet Rakjátok üvegbe hagyjatok belüle Haza megyek talán újév estére. Ez a „hazamegyek" — a legnagyobb boldogság ígérete neki és a lánynak, aki otthon vár. A lány. Féltő gonddal őrzi még innen messziről iá a legkisebb kellemetlenségtől, és kedvesének szóló levelét gondosan a szüleinek írt borítékba teszi:
