Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

III RIASZTÓ SZEMMEL - mai jegyzetek

szenzáció, és így visszahat a dokumentumközlés jogosultságára és kötelezettségére. Kezdődik a címmel. Az Ady—Lédadokumentumok csak az Ady-értőknek mondhatnak valamit. A cím ennek megfelelő: És lehullunk az őszi avarra. Aki Adyt nem ismeri, annak ez a cím nem mond semmit. De mert a fő a közönségsiker, az alcím felcsap vásári kikiáltónak: „Ady és Léda tragikus szerelmének titkai." Másfél évtizeddel előbb A mayerlingi titok volt a szenzáció. A szlovenszkói ponyvamentalitás ebben a címben dokumentálődott. Most Ady és Léda lenne soron? Révész Bélára gondolva ez a gyanú a legtisztább rágalmazást jelenti. És mégis ki kell mondani: ezek a dokumentumok a ponyvamentalitás gyanúját erősítik. Az alcím, a dokumentumok' feltálalásának mikéntje és hogyanja: kínosan leleplezők. Ez a hogyan a szaglászóknak tett engedmény. Révész írására, taglalására csak az álszemérem és az Ady-kérdés értelmetlenje vethet követ, a könyvben közreadott dokumentumok: az Ady—Léda-kép megértéséhez nélkülözhetetlenül fontos adalékok. Köszönet értük. Az ízléstelenséget az űn. dokumentumkötet ordítja, A levelesláda, melyből az ember egyre-másra húzhatja ki az Ady-leveleket pontos utánzatban, majdnem azonosságban. Hogy az illúzió még tökéletesebb legyen: borítékok is vannak, képes levelezőlapok, táviratok, mintha csak ebben a pillanatban hozta volna a postás. Értsünk szót: senkinek sem lehet kifogása a levelek fakszimiléje ellen, melyek az eredeti kézírás közvetlenségével hozzák elénk az embert. Ez tartozéka minden életrajznak, és Révész eddigi Ady-könyvei pontosan követték ezt a gyakorlatot. De ilyen tömegben és kezelhető levélformában, kézben forgatható levelezőlapokkal, postaszemen összehajtogatott táviratokkal: „Este hétkor érkezem", enynyire tolakodó tálalásban kell, hogy elvesszen a lényeg. Itt a külsőség fontos: az Ady-levél, amit most már minden hisztérika a kezében tarthat. A dokumentumoknak ez az eredetit megközelítő, levelesládaszerű tálalása, kivédhetetlenül asszociálja a turkálás fogalmát. Nem más ez, mint a sznob ponyvamentalitása: a titokturkálás illúziója. A hisztérikák is jól járnak, és a nyárspolgár pletykaöröme is kielégül. Most és így lett az övék Ady. „Tragédiát" élveztek, „titkot" kéjelegtek. Többre, másra nem kíváncsiak. Révész Béla többet és mást adott, de a tálalás ingerlő újszerűsége mellett hányan veszik ezt észre? A „hogyan" illuzórikussá tette a lényeget. Hinni szeretnők, hogy ez a tálalás csak kiadói „ötletesség" volt, melyhez Révész Bélának semmi 230 köze.