Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

III RIASZTÓ SZEMMEL - heidelberg

majd folytatták: Basel, Leiden, tehát azok az alma materek, melyek a köztudatban egyjelentésűek az egyetemmel, és jöttek egymás után a világ mindazon egyetemei, melyek nem kultúrcsárdák és nem karhatalmi kaszárnyák, és ezek az egyetemek felháborodva utasították vissza a meghívást. A rímesben a birminghami rektor, Charles Robertson fogal­mazta meg a bojkott szövegét: ,,A meghívást vissza kell utasítanunk, nem azért, mert szigetlakók vagyunk, vagy emberek, kik nem ismerik a helyzetet, hangulatemberek sem vagyunk, de így kell cselekednünk, mert jó európaiak vagyunk, akik az igazság védelmének felelősségét komolyan veszik. Ami ma Németországban történik, az a tudomány alapjai ellen indított brutális merénylet." Mi keresnivalója van tudománynak, szellemnek, pedagó­giának, kultúrának Heidelbergben, Németországban, ahol egy Albert Dietrich, Prinz Rohan revüjében, írhatja meg a következőket: „A kultúra az uralom fenoménja. Mi a német főiskolák alapbázisává ezt a politikai kultúrtant fogjuk tenni. Feladata lesz a népismét és haditudományt, a fajkuta­tást és örökléstant a szisztematikus és históriai szellem­tudományokkal összhangba hozni." Az ilyen őrmester- és szolgabíró-kultúrával szemben a tudomány logikusan és erkölcsösen csak távolmaradásával tüntethet. Akik ott voltak Heidelbergben, azok a gengszter­tudományt ünnepelték. A mai Heidelbergnek szolidáris cin­kosok tapsoltak, az egycélú és egyívású kultúrbajnokok. Mindazok, akik nyíltan vagy titokban ma a fasizmus szelle­miségét jelentik. Ott voltak tehát a japán egyetemek, a len­gyel és olasz főiskolák, Bécs és sajnos — Budapest! Mind­azok, akiknél tudomány és kultúra egyetlenegy legfőbb célt ismer: a háború teljességét. Ahol az élet elvesztette termé­szetes értelmét, ott csak a háború jelentheti az erkölcsi kiteljesedést. Ahol a háború jelenti az ideált, ott a kultúra törvényesen háborúvá züllik. Az eredmény: a gyilkosság kultúrája. A kultúra: élő szellem. A fasizmus: gyilkos szellem. A hei­delbergi rendezők ezt ma már nem tagadják. Amikor a vi­lágbojkott valóság lett, a felelet: álarcdobás volt. A felelet: az ököl volt, a mai német kultúra igazsága. A heidelbergi egye­tem falfelirata eredetileg ez volt: „Dem lebenden Geist" — Az élő szellemnek! És Paliasz Athéné volt a szoboralak. Ami­kor a bojkott teljes lett, és az egyetemi ünnep a fasizmus házi báljává züllött, a feliratot gyorsan átmázolták: „Dem deutschen Geist" — A német szellemnek. Paliasz Athénét a 186 sutba dobták, és helyére felrepült a horogkeresztes háborús

Next

/
Oldalképek
Tartalom