Fábry Zoltán: Vigyázó szemmel – Fél évszázad kisebbségben

III RIASZTÓ SZEMMEL - élő történelmi dráma

kodni, amikor ennek hatalmi érdekből hasznát veszi, hogy aztán minden skrupulus nélkül elejthesse ... Ez a Zsigmond kísérteties közelségbe kerül korunk egyik héroszával, aki — miután eleget kacérkodott a forradalmi demagógiával — a tavalyi nürnbergi pártnapon — szimbolikusan — már kinyújtotta kezét a német—római császárság uralmi jelvényei után, és aki — a tegnapi forradalmi kacérkodást rég feledve — egyforma elánnal veti magát a népi ellenségre, akárcsak Zsigmond a huszitizmus vallásforradalmi magvát társadalmi és népi síkon kiterebélyesítő Žižkára. Háy Gyula tudatosan rombol történelmi illúziókat, mert tudja, hogy az eddig írt történelem és az eddigi történelmi drámák — illuzióvalóságukban — az uralkodó rétegeket szolgálták tudatosan. Miután felállította a tételt: „csak a történelmi igazság nem szolgálja a burzsoáziát", az adatok és tények kontrollja után egy magasabb — dialektikusabb — összefüggés atmoszférájában konstruálja élő valósággá a történelmet. Drámájában a történelmi igazságot erősítőn a politikai realizmus jelenti azt a fluidumot, mely évszázadok kriptaszagából kilúgozza az illúziók mérgét. A történetíró egydimenziójú képet ad, a drámaíró élő figurákba élő szavakat — éltető levegőt — lehel. A konstanzi zsinat nem véletlen téma. Itt tiszta tenyészetben, máglyába csúcsosodón metszették egymást a korrupt hatalmi ténye zők és a szűzi tisztaságú forradalmi erők. Itt, ebben az ütközőpontban bizonyítón lehetett megmutatni a tűz és víz erőknek összeférhetetlenségét. Minden tudott adottság figyelembevételével meg kellett mutatni, hogy ennek a zsinatnak mint kellett lefolynia, hogy történelem, hogy valóság lehessen. És a nézőknek és az olvasónak rá kell bólintani: csak így lehetett, másképp nem lehetett. Az azóta volt történelem és a ma egyformán bizonyítják Háy politikai realizmusának hitelességét. (KORUNK, 1935) 176